Címkék

5 db hír találat sajtótájékoztató címkére

Több színvonalas rendezvény a Petőfi Programnak köszönhetően

    Sajtótájékoztatóra került sor a kommunizmus áldozatainak tiszteletére tartott városi megemlékezést követően a Polgármesteri Hivatalban. Szászfalvi László országgyűlési képviselő, Füstös János polgármester és Márton-Szűcs Brigitta, a közösségi ház vezetője beszélt a június 30-ig megvalósuló, színvonalas városi rendezvényekről. Ezek a Petőfi Programnak köszönhetőek, melyre a vármegyéből másodmagával sikeresen pályázott Csurgó, mint járási központ.

    Ismét agrárfórumra került sor Csurgón

      Decembert követően ismét gazdafórumra került sor Csurgón. Előtte azonban sajtótájékoztatót tartottak az országos szervezetek elnökei, megyei elnökei, ahol szó volt az elkövetkezendő időszak közös agrárpolitikájáról, illetve a május 20-ai kamarai választásokról. Aktuális témaként felmerült a gázolajellátás kérdése is, amire megnyugtató válasz érkezett a gazdálkodók felé, mely szerint nem lesz ilyen jellegű probléma

      Fejlesztették a szociális alapinfrastruktúrát Csurgón

        TOP-4.2.1-15 „Szociális alapszolgáltatások infrastruktúrájának bővítése fejlesztése” c. felhívásra Csurgó Város Önkormányzata által benyújtott támogatási kérelmet 2017-es döntésében támogatásra érdemesnek ítélte a Magyar Államkincstár Somogy Megyei Igazgatósága. Az elnyert 100%-os vissza nem térítendő EU-s támogatás összege 80 M Ft. A Támogatási Szerződés hatályba lépett, a projekt megvalósítása 2017-ben meg is kezdődött.

        Sajtótájékoztatón ismertette Szászfalvi László a nemzeti konzultáció eredményét

          Sajtótájékoztatót tartott Szászfalvi László. Témája a nemzeti konzultáció eredménye volt. Térségünk országgyűlési képviselője elsőként köszönetét fejezte ki annak a több mint másfél millió választópolgárnak, aki kitöltötte és visszaküldte. Elmondta, a válaszadók 98 %-a a kormány politikájával ért egyet teljes mértékben.

          Sajtótájékoztatón kerültek bemutatásra a legújabb fejlesztések

            Új bölcsőde építése, A Mesevár Óvoda épületének a teljes felújítása, csapadékvíz elvezetés megoldása újabb kettő utcában, illetve több helyszínen parkosítás, fásítás, játszótér felújítás és városszépítés. Ezek azok a legújabb fejlesztések, melyekre pályázati forrást nyert Csurgó és a következő időszakban megvalósulhatnak. Mindezt egy sajtótájékoztató keretén belül jelentette be Szászfalvi László országgyűlési képviselő és Füstös János polgármester.

            Műsor

            Április 18. csütörtök

            19.00: Csurgói Hírmagazin (2024. április 14.)

            19.47: Forgószínpad – színházi magazin

            20.14: Pilvax underground – dokumentumfilm

            21.07: Képújság

            22.00: Csurgói Hírmagazin (2024. április 14.)

            22.47: Forgószínpad – színházi magazin

            23.14: Pilvax underground – dokumentumfilm

            00.07: Képújság

             

            Április 19. péntek

              7.00: Csurgói Hírmagazin (2024. április 14.)

              7.47: Képújság

            10.00: Csurgói Hírmagazin (2024. április 14.)

            10.47: Képújság

            13.00: Csurgói Hírmagazin (2024. április 14.)

            13.47: Vallási magazin – istentisztelet az Alsoki Református Templomból

            14.25: Képújság

            16.00: Csurgói Hírmagazin (2024. április 14.)

            16.47: Képújság

            19.00: Csurgói Hírmagazin (2024. április 14.)

            19.47: Forgószínpad – színházi magazin

            20.14: Pilvax underground – dokumentumfilm

            21.07: Képújság

            Időkép

            Legfrissebb hírek

            Naptár