Címkék

2 db hír találat városi szociális intézmény címkére

Előadás a Gondosóra programról

    Előadás keretében került bemutatásra a kormány által indított Gondosóra program. Ez az állami jelzőrendszer-szolgáltatás azoknak 65 év felettieknek nyújt segítséget, akik nem valamilyen bentlakásos intézményben laknak. Az viszont nem feltétel, hogy egyedül kell élni. Mindezzel az a program indítójának a célja, hogy az idősebb embereknek fokozza a biztonságérzetét. Az érdeklődőknek a Városi Szociális Intézményben szívesen nyújtanak segítséget.

    Irodalmi műsor a Városi Szociális Intézményben

      Az ENSZ közgyűlése 1991-ben nyilvánította október 1-jét az Idősek Világnapjává. Ez a nap a szépkorú emberekről, az ő tiszteletükről szól. Tiszteletünk magában foglalja elfogadásukat, támogatásukat, szeretetüket és annak kifejezését, hogy társadalmunknak hasznos tagjai. Nekünk utódoknak szükségünk van mindarra a sok élettapasztalatra, arra a higgadt bölcsességre, amivel csakis ők rendelkeznek. A türelemre, elfogadásra, ahogy tanítanak, nevelnek bennünket. A közelmúltban a Csokonai Irodalmi Kör verses, zenés műsorral lepte meg a Városi Szociális Intézmény gondozottjait.

      Műsor

      Április 18. csütörtök

      19.00: Csurgói Hírmagazin (2024. április 14.)

      19.47: Forgószínpad – színházi magazin

      20.14: Pilvax underground – dokumentumfilm

      21.07: Képújság

      22.00: Csurgói Hírmagazin (2024. április 14.)

      22.47: Forgószínpad – színházi magazin

      23.14: Pilvax underground – dokumentumfilm

      00.07: Képújság

       

      Április 19. péntek

        7.00: Csurgói Hírmagazin (2024. április 14.)

        7.47: Képújság

      10.00: Csurgói Hírmagazin (2024. április 14.)

      10.47: Képújság

      13.00: Csurgói Hírmagazin (2024. április 14.)

      13.47: Vallási magazin – istentisztelet az Alsoki Református Templomból

      14.25: Képújság

      16.00: Csurgói Hírmagazin (2024. április 14.)

      16.47: Képújság

      19.00: Csurgói Hírmagazin (2024. április 14.)

      19.47: Forgószínpad – színházi magazin

      20.14: Pilvax underground – dokumentumfilm

      21.07: Képújság

      Időkép

      Legfrissebb hírek

      Naptár