13 előterjesztést tárgyaltak az október végi ülésen

Alpolgármestert és önkormányzati bizottsági tagokat választottak, beszámolókat véleményeztek, rendeletet alkottak és módosítottak, közbeszerzési eljárásban döntöttek, véleményezték a nagyatádi kapitányságvezető kinevezését. Októberi, soros ülését tartotta a képviselő testület, 13 előterjesztést tárgyalva.

13 előterjesztést tárgyaltak az október végi ülésen

Viszonylag hosszabbra nyúlt az első kettő napirendi pont kedden, a képviselő testület októberi, soros ülésén. Ezekben ugyanis tisztségválasztásokra került sor. Elsőként az új alpolgármester személyéről döntöttek, ugyanis dr. Horváth József lemondott. Helyette egyhangúan Szabó Sándort választották meg, akinek az eskütételét követően, megállapították az illetményét is. A költségtérítéséről is szavaztak ugyan, de azt nem kért az új alpolgármester. A folytatásban bizottsági tagokat választottak. Szabó Sándor kettő tisztségéről is lemondott. A támogatói döntéseket követően, a Pénzügyi és Gazdasági Bizottság új elnöke Vargáné Huszics Bernadett lett, míg az Ügyrendi Bizottság alelnöki posztjának betöltésére Vargáné Hegedűs Magdolna kapott bizalmat. Két külsős tag is lemondott. Helyükre az Oktatási és Kulturális Bizottságba Kazinczy Enikő, a Pénzügyi és Gazdasági Bizottságba Fekete István került. Természetesen nekik is le kellett tenniük az esküt.

 

A 13 napirendi pont harmadik előterjesztésében a GA-BU Média Kft. beszámolóját fogadták el, megköszönve a városi televízió munkáját. A Kolping Nagyváthy János Gimnázium, Szakgimnázium és Szakközépiskola szintén beszámolót készített, amely ugyancsak támogatásra került. Itt Szabó Sándor hívta fel a figyelmet a középiskolában található aktuális problémákra.

 

Ezt követően a Városi Uszoda működtetési támogatását tárgyalták, melyre mindenki az „igen” gombot nyomta meg végül, elismerve az uszoda fenntartásának a szükségességét.

 

A hatodik napirendi pontban egy újabb oktatási intézmény, az Eötvös József Általános Iskola múlt tanévben végzett tevékenységéről szóltak elismerően a képviselők. A megváltozott felsőbb jogszabályok tükrében módosításra került a helyi építési szabályzat, illetve a megyei kormányhivatal javaslatára egy 22 hónapos ütemterv került benne elfogadásra az új településfejlesztési koncepció és a településrendezési eszközök elkészítéséhez.

 

A folytatásban módosították a lakások bérletéről szóló önkormányzati rendeletet, majd egy újat alkottak az önkormányzat tulajdonában lévő lakások és egyéb helyiségek elidegenítésének szabályozására. Kovacsics Csaba nagyatádi rendőrkapitány eddig ideiglenesen töltötte be posztját. Most a megyei rendőrkapitány úgy döntött, végleg kinevezi, amelyről a körzetben lévő települések képviselő-testületétől kért véleményezést. Ennek a szándéknak a támogatását követően, egy korábbi döntés értelmében, most ténylegesen kiírásra került a Városgazdálkodási Kft. ügyvezetői tisztsége, melyet eddig Káplár István töltött be megbízási szerződéssel, és amely december 31-én lejár. Aki eredményesen pályázik, öt évre kerül kinevezésre.

 

Újabb nagyobb beruházás közbeszerzési eljárásában döntöttek, melyben városunk közvilágítása fog korszerűsödni. Az utolsó előterjesztésben pedig a két ülés közötti tisztségviselői tevékenységekről szóló beszámolókat fogadták el.


Műsor

Április 18. csütörtök

19.00: Csurgói Hírmagazin (2024. április 14.)

19.47: Forgószínpad – színházi magazin

20.14: Pilvax underground – dokumentumfilm

21.07: Képújság

22.00: Csurgói Hírmagazin (2024. április 14.)

22.47: Forgószínpad – színházi magazin

23.14: Pilvax underground – dokumentumfilm

00.07: Képújság

 

Április 19. péntek

  7.00: Csurgói Hírmagazin (2024. április 14.)

  7.47: Képújság

10.00: Csurgói Hírmagazin (2024. április 14.)

10.47: Képújság

13.00: Csurgói Hírmagazin (2024. április 14.)

13.47: Vallási magazin – istentisztelet az Alsoki Református Templomból

14.25: Képújság

16.00: Csurgói Hírmagazin (2024. április 14.)

16.47: Képújság

19.00: Csurgói Hírmagazin (2024. április 14.)

19.47: Forgószínpad – színházi magazin

20.14: Pilvax underground – dokumentumfilm

21.07: Képújság

Időkép

Legfrissebb hírek

Naptár