79-en jöttek el vért adni

Idén második alkalommal szervezett véradást a Csurgói Vöröskereszt Szervezet. A Nagyatádi Kórház Vértranszfúziós Osztálya elégedett a csurgói véradókkal,, hiszen most is elérték a tervezett létszámot. Ráadásul közöttük most több olyan fiatal is volt, aki első alkalommal vállalta a segítségnyújtásnak ezt a módját.

79-en jöttek el vért adni

Idén második alkalommal hívta véradásra a város lakóit a Csurgói Vöröskereszt Szervezet. Egy véradótól egyszerre egy egységnyi, vagyis 4,5 dl vért vesznek le. Mielőtt valaki vért adna, egy vizsgálaton is át kell esnie. Így fordulhatott elő, hogy a véradásra jelentkezők közül most nyolcan egészségügyi probléma miatt nem adhattak vért. Városunkban sokan elmondhatják, hogy már hosszú ideje véradók. Mások a közelmúltban kezdték el a rendszeres véradást. Egybehangzóan állítják, jó érzés másokon segíteni.

Minden levett vért kivizsgálnak, a rászoruló beteg csak teljesen negatív vért kaphat. A júniusi véradáson most Csurgón 79 véradó vett részt, közülük hatan első alkalommal. Bár a szervezők a szünet miatt több fiatalra számítottak, ennek ellenére így is elégedettek voltak a részvétellel, ugyanis most is teljesítve volt a tervezett létszám.