Hírek

Közélet

Újabb sikereket ért el a nyugdíjas pedagógus

    2021-ben a nívós Péchy Blanka-díjjal kitüntetett Kósáné Kisgéczi Gabriella nyugdíjas pedagógus az idei évben sem pihent, pályázatokon vett részt. Ennek eredményeként két sikeres projektet tudhat maga mögött. A mindennapokban továbbra is őrzi az anyanyelvápolók hagyományát. Jelenleg a Csokonai Vitéz Mihály Református Gimnázium felső tagozatos diákjaival foglalkozik az általa vezetett anyanyelvi szakkörökön

    Adventi naptár Csurgó központjában

      A Csokonai Közösségi Ház dolgozói az adventi időszakban igyekeznek vidámmá varázsolni a település központját. A közművelődési intézmény átépítése miatti bezárás átrajzolta a közösség programok szervezését és lebonyolítását. Így az események a szabadtérre kerültek. Idén harmadik éve, hogy a várakozás időszakában élő adventi naptárt hoznak létre a gesztenyefasoron. A korábbi évek tapasztalata bizonyítja, hogy ezt a kezdeményezést nagy örömmel fogadták a város lakói.

      A sportcsarnok fűtéséről és az uszoda helyzetéről is tárgyaltak a képviselők

        A legutóbbi testületi ülésen kényes témaként került megtárgyalásra a sportcsarnok fűtésének a drágulása. Ezt az uszodát üzemeltető Aquaplus Kft. végzi termálvízzel. A téma kapcsán tájékoztató is elhangzott, hogy mi várható a jövőben a Városi Uszoda nyitva tartása kapcsán.

        A legnagyobb szakmai elismerést kapta a posta vezetője

          A legnagyobb szakmai elismerésben részesült Hosszu Tiborné Ibolya. A posta vezetője október elején vehette át a „Kivételes Értékteremtési Díj”-at, melyet egyszer lehet kiérdemelni. A kiváló szakember 1983-ben tett posta esküt, melyet követően 1996 óta irányítja ezt a hivatalt. A díj meglepetésként érte, és nagyon örült, hogy országosan is nagyra értékelik munkáját.

          Energiamegtakarítás a közvilágítás csökkentésével

            Energiamegtakarítási tervet készít az önkormányzat. Ennek meghatározó eleme a közvilágítás csökkentése. Az októberi testületi ülésen határoztak többek között erről, de azt a novemberin hatályon kívül helyezték. Akkor ugyanis a főút mellett nem lehetett ezt megtenni, de most megnyílt a törvényi lehetőség erre. A közvilágítást is magában foglaló, új rendelet megalkotásával az összes áramfelhasználás körülbelül 20-22 %-át spórolná meg a város.

            13 előterjesztés a novemberi testületi ülésen

              Megtartotta soros ülését városunk képviselő-testülete november 17-én, csütörtökön délután. Eredetileg nyolc napirendi pont várt volna megtárgyalásra, de végül ez a szám 13-ra nőtt, melyek közül mindegyik elfogadásra került.

              Humán szolgáltatások fejlesztése a térségben

                Humán szolgáltatások fejlesztése térségi szemléletben. Ez volt annak a pályázatnak a címe, amelynek a zárása pénteken délelőtt történt meg. A projekt konzorciumban valósult meg, melynek a vezetője Csurgó Város Önkormányzata volt. A közel 300 milliós vissza nem térítendő Európai Uniós támogatás kiemelt célja volt a humán közszolgáltatások terén jelentkező szakemberhiány enyhítése.

                Egyelőre nincs nagy számban a kéz-láb-száj betegség

                  Hazánkban is egyre több felnőtt kapja el az úgynevezett kéz-láb-száj betegséget, amely a tíz év alatti korosztályt veszélyezteti elsősorban. Tünetei a láz, a torokfájás és a bőrön, valamint a szájnyálkahártyán, szájpadláson, ínyen megjelenő hólyagok. Dr. Dergez Mária gyermekorvos a gyógyítása kapcsán kiemelte, a lázcsillapítás mellett a legfontosabb a bő folyadékbevitel. Ezen kívül elmondta azt is, egyelőre még nincs különösebb kiugrás a felsőlégúti megbetegedések számában, és nem lehet megjósolni, mikor lesz influenzajárvány.

                  A turisztikai látogatottság növelése a cél

                    Kettő évvel ezelőtt újabb határon átnyúló projekt indult Csurgó városának részvételével. A partnerek ezúttal a Pannon Egyetem Nagykanizsai Kampusza, valamint vezetőként a horvátországi Varasd Megye, illetve a Varasd Megyei Turisztikai Testület. Fő cél a határ menti régiók turisztikai látogatottságának a növelése. A megvalósult kísérőelemek közül nagy sikere volt a Történelmi Parkban megtartott középkori vásárnak.

                    Gazdafórum a szőlőhegyben és Porrogon

                      Gazdafórumra került sor november 16-án, szerdán a délutáni órákban. Az esemény első része a csurgói szőlőhegyben zajlott, ahol elsősorban a fenyőtermelés bemutatása volt a cél. Ezt követően a porrogi művelődési házba mentek a résztvevők, ahol előadások hangzottak el. A jövő évi várható támogatásokról, a drónhasználatról, illetve a növények egészségi állapotának a hőkamerás szenzorokkal történő felméréséről.

                      Adventi versek minden nap a helyi televízióban

                        A Karácsony általában a gyermekek kedvenc ünnepe, az adventi készülődés pedig csak fokozhatja a várakozás hangulatát. Ennek jegyében a Csokonai Közösségi Ház és a Csurgói Városi Televízió „Adventi versek” címmel közös műsort állít össze. A produkcióban a csurgói általános és középiskolás gyerekek fognak szavalni. Ezekből december 1-jétől a városi televízióban minden nap láthatnak egy-egy verset.

                        Élelmiszeradomány érkezett Németországból

                          Az elmúlt napokban nagy örömben volt részük azoknak, akik kiskorú gyermekeket nevelnek. Egy németországi szervezet értékes bébiételeket is tartalmazó adományából részesülhettek csurgói családok. Az élelmiszercsomagokat a védőnői szolgálat dolgozói osztották ki az arra jogosultaknak.