A város millenniumi ünnepe volt a téma a lakossági fórumon

Lakossági fórumot tartott a képviselő-testület október 11-én a kora esti órákban. A közösségi ház kupolatermében megtartott esemény fő témája a város ezeréves évfordulója alkalmából tartandó programsorozat volt. A 2019. januártól szeptemberig tartó rendezvénydömping keretében minden hónapban lesz aktuális esemény. Közülük is április és szeptember a kiemelkedő időszak. Minderről Szabó Sándor, alpolgármester, a Millenniumi Bizottság elnöke számolt be. A fórumon kihangsúlyozásra került, továbbra is várják a lakosságtól az ünnepi rendezvényekkel kapcsolatos javaslatokat az önkormányzatnál.

A város millenniumi ünnepe volt a téma a lakossági fórumon

Csurgó 2019-ben ünnepli első okleveles említésének ezeréves évfordulóját. A millenniumi eseményről a város programokban és kulturális értékekben gazdag rendezvénysorozattal szeretne méltóképpen megemlékezni. Ebből kifolyólag került sor október 11-én, csütörtökön lakossági fórumra a közösségi ház kupolatermében, ahol Füstös János mondott bevezetőt a témával kapcsolatosan. Megemlítette azt is, a legnagyobb ünnepi rendezvényre az ország első emberét, Ádre János köztársasági elnököt hívják és várják.

 

A történelmi évforduló tennivalóinak és eseményeinek a koordinálására eseti bizottságot hozott létre a képviselő-testület másfél évvel ezelőtt. Elnöke Szabó Sándor alpolgármester lett, aki a lakossági fórumon elsőként az eddigi történésekről számolt be. A legfontosabbként azonban azt a programdömpinget emelte ki és mutatta be részletesen, amely januártól szeptemberig tart majd. Ezek a rendezvények havi lebontásban kerültek ismertetésre. Szabó Sándor nagy jelentőséget tulajdonít ezeknek, éppen ezért nagy gonddal igyekeztek összeállítani, minden területet és korosztályt figyelembe véve. A programsorozat tekintetében a Millenniumi Bizottság az áprilisi és a szeptemberi hónapot emelte ki a fő rendezvények megtartására.

 

A lakossági fórumon természetesen kérték az ötleteket a résztvevőktől. Elsőként dr. Horváth József önkormányzati képviselő szólt hozzá, majd Szászfalvi Lászlóné tett egy javaslatot, miszerint a város vallásos jellegére és lakóira tekintettel, 1000 percig felolvasásra kerülne sor a Bibliából egy központi helyen. Szabó Sándor a támogatásáról biztosította a református lelkipásztort. A fórum végén zárásként az is kihangsúlyozásra került, hogy továbbra is várják az önkormányzatnál személyesen, vagy írásban is akár a lakosság bármilyen építő jellegű ötletét. A programokat október végi ülésén tárgyalja és vélhetően fogadja el a képviselő-testület, de azt követően is záros határideig még lehet tenni bármilyen javaslatot, hogy igazán méltó és emlékezetes legyen 2019, Csurgó millenniumi évi ünnepe.