Átvette a képviselői megbízólevelet Szászfalvi László

Átvette megbízólevelét, mellyel hivatalosan is választókerületünket képviseli a Parlamentben a következő négy esztendőben Szászfalvi László. Ezzel zsinórban a hatodik alkalommal. A beiktatási ünnepségre Barcson került sor, ahol Berkicsné dr. Petrics Mária elnök ismertette a pontos eredményt, majd adta át az okiratot a FIDESZ-KDNP képviselőjének.

Átvette a képviselői megbízólevelet Szászfalvi László

Április 26-án, csütörtökön került sor arra az ünnepségre Barcson, melynek keretében átadásra került a megbízólevél a 2018. évi országgyűlési választások nyertesének. Az eseményen elsőként Berkicsné dr. Petrics Mária, választókerületünk választási bizottságának az elnöke ismertette a szavazás pontos eredményét, annak jogerőre emelkedését.

 

Szászfalvi László 1998-ban indult először az országgyűlési képviselői választásokon és rögtön meg is nyerte. Azóta folyamatosan képviseli a választókerületben élők érdekeit a Parlamentben. 2014-ben ugyan megváltoztak a körzethatárok, de akkor is neki szavaztak bizalmat az itt élők. Most pedig hatodik alkalommal került megválasztásra.

 

Szászfalvi László méltán büszke arra, hogy sosem pártlistán jutott a Parlamentbe, mindig egyéni mandátumot szerzett a választópolgárok többségének akarata által.