Elvégezték a víz zárósági próbát az épülő uszodánál

Megtörtént az épülő Városi Uszoda medencéjének a víz zárósági próbája. Ennek folyamán feltöltötték teljesen vízzel, megvizsgálva, keletkeztek-e a természetesnél nagyobb repedések, ahol esetleg kifolyhat. A szakemberek a próba során mindent rendben találtak. Ezen kívül a falak felhúzásra kerültek, a nyílászárókat beépítették, amellyel gyakorlatilag már zárhatóvá vált az épület.

Elvégezték a víz zárósági próbát az épülő uszodánál

A hideg idő ellenére a kivitelező folyamatosan építi az új uszodát. Rövid a befejezési határidő, így kihasznál minden napot, hogy a tervezett ütemben haladjanak a munkálatok. Az épület bokréta avatójára még július végén került sor, amikor elkészült a szerkezetileg legmagasabb pont. December közepén pedig vizet is láthattunk a medencében. Természetesen még nem úszás céljából.

 

„A víz zárósági próba történt meg, melynek folyamán feltöltésre került a medence, hogy meg lehessen állapítani, hol vannak repedések, melyek tömítésre kerülnek a burkolat felrakása előtt. Ezek természetesen nem a rossz kivitelezési munkák miatt keletkeznek, hanem a zsugorodás vagy a zsalutábla tartóelemei miatt” – mondta Tóth Sándor, a Beruházási és Műszaki Iroda vezetője.

 

A víz zárósági próba során mindent rendben találtak. Apróbb repedések nyilván voltak, de ezek nem a helytelen építés miatt keletkeztek. Ezen kívül látványos a változás az épületet kívülről nézve is. Állnak már ugyanis a falak, illetve az ajtók, ablakok is beépítésre kerültek. Ezzel december végére már zárhatóvá vált az épülő uszoda.

 

Városunk polgármesterének korábbi nyilatkozata szerint az átadásra április közepén kerülhet sor. Csúszás nyilván lehet a tervezett időpontban, hiszen a kapuk megnyitásához engedélyekre is szükség lesz, aminek a beszerzése, az eddigi tapasztalatok alapján, nem könnyű. Füstös János ettől függetlenül bízik abban, hogy minden rendben lesz, és akár május elsején ki is nyithat az új Városi Uszoda.