Felavatásra került a Millenniumi Emlékmű

A Magyar Kultúra Napi ünnepséget megelőzően egy másik eseményre is sor került. Az ezeréves évforduló rendezvényei közül az utolsóra. Felavatásra került ugyanis a közösségi ház előtti parkban felállított Millenniumi Emlékmű. Elsőként a Kaposvári Roxínház tagjának az énekét hallhatták az érdeklődők. A leleplezést követően a különböző egyházi felekezetek lelkipásztorai áldották meg Csurgó történelmi múltjának a most felállított szimbólumát.

Felavatásra került a Millenniumi Emlékmű

A Kaposvári Roxínház tagjának az énekével kezdődött január 22-én, szerdán délután az az ünnepség a közösségi ház előtti parkban, ahol felavatásra került a Csurgó ezer éves történelmi múltjának szimbóluma. A Millenniumi Emlékművet Petneházy Szabolcs Attila miniszteri biztos, Szajcz Adrián, a megyei közgyűlés alelnöke, az emlékmű alkotója, Lebó Ferenc szobrász, valamint Füstös János polgármester leplezte le. Ezt követően a csurgói vallási felekezetek lelkipásztorainak az áldásai következtek.


A végén a jelenlévők a közösségi házba vonultak, hiszen rögtön az avatás után kezdődött a Magyar Kultúra Napja alkalmából tartott városi ünnepség.

 

 



Műsor

Május 27. szerda

16.00: Csurgói Hírmagazin (május 24.) ismétlés

16.47: Ökumenikus imahét 1. nap: Jézus Szíve Templom                                   ismétlés

17.38: Képújság

19.00: Csurgói Hírmagazin (május 24.) ismétlés

19.47: Ökumenikus imahét 1. nap: Jézus Szíve Templom                                   ismétlés

20.38: Egészségügyi percek – Félreüt a szív

20.45: Felsőfokon a munka világába - magazin

21.09: Képújság

Időkép

Legfrissebb hírek

CsurgóTV a Facebookon

Naptár