Huszonnégyen vettek részt a népmesemondó versenyen

Az idei Csurgói Őszi Napok keretén belül ismét megrendezésre került a közösségi házban a népmesemondó verseny. A negyedik alkalmon 14 alsó és 10 felső tagozatos általános iskolás vett részt. A zsűri elnökének elmondása szerint, évről-évre jobb, színvonalasabb produkciókat adnak elő a versenyzők. Nem véletlen, hogy idén először a felsősök között nem tudtak dönteni, ki volt a legjobb mesemondó, így ketten is első helyezettek lettek. Kósáné Kisgéczi Gabriella a gyermekek iskolai tanulását illetően, nagyon hasznosnak tartja ezeket az irodalmi megmérettetéseket.

Huszonnégyen vettek részt a népmesemondó versenyen

Négy évvel ezelőtt gondolták úgy a közösségi ház népművelői, hogy általános iskolások részére népmesemondó versenyt szerveznek. Meg is találták az időpontját az eseménynek egy nagyszabású, kétnapos csurgói rendezvénysorozat, a Csurgói Őszi Napok keretein belül. Az idei versenyre, a korábbi évekhez hasonlóan, a közösségi ház kupolatermében került sor. Erre az alkalomra 14 alsó és 10 felső tagozatos általános iskolás jött el. Ezúttal a környező települések iskoláiból is érkeztek diákok, megmutatni mesemondó tudásukat.


„A legtöbben most is a csurgói II. Rákóczi Ferenc Általános Iskolából jöttek el. Nagyon ügyesek voltak az alsósok, akik közül a berzencei általános iskolából érkező kislány volt a legjobb. A felsősöknél nagyon nehéz dolgunk volt, így nem csoda, ha a végén nem tudtunk dönteni két produkció között, és mindkettőt első helyezettnek hirdettük ki” – értékelt Kósáné Kisgéczi Gabriella, a zsűri elnöke.


Kósáné Kisgéczi Gabriella nagyon várja már a következő versenyt, hiszen magyar tanárként nagy örömmel tapasztalja a diákok növekvő érdeklődését. Éppen ezért reméli, jövőre még többen jönnek majd el, és akár megismétlődhet az is, hogy megint csak nem tudnak majd dönteni két produkció között. Hiszen ez magának a versenynek a kifejezetten jó színvonalát jelenti.


Műsor

Április 15. hétfő

18.29: Kvantum – tudományos magazin

19.00: Csurgói Híradó

19.18: Így történt – archívműsor

20.00: Képújság

22.00: Csurgói Híradó

22.18: Így történt – archívműsor

23.00: Kvantum – tudományos magazin

23.32: Képújság

 

Április 16. kedd

  7.00: Csurgói Híradó

  7.18: Képújság

10.00: Csurgói Híradó

10.18: Képújság

13.00: Csurgói Híradó

13.18: Így történt – archívműsor

14.00: Képújság

16.00: Csurgói Híradó

16.18: Képújság

19.00: Csurgói Híradó

19.18: Így történt – archívműsor

20.00: Kvantum – tudományos magazin

20.32: Képújság

Időkép

Legfrissebb hírek

Naptár