Igényelhető az e-recept Csurgón is.

Hazánk új e-egészségügyi rendszere, röviden az EESZT, melyhez 2017. november 11-én a háziorvosi szolgálatok, járó-és fekvőbeteg-ellátó intézmények, és az összes gyógyszertár csatlakozott. Az elektronikus rendszer kiépítése és működése folyamatosan bővül és egyre több helyen működik. Az e-recept igénylésére, kiváltására már adott a lehetőség Csurgón is. A gyógyszertárakban felállt a rendszer, amely néha akadozik, de a szakemberek szerint gyorsabbá válhat az ellátás menete.

Igényelhető az e-recept Csurgón is.

Az EESZT, az Elektronikus Egészségügyi Szolgáltatási Tér, amelyben, a számítógépes rendszerek segítségével az orvos ugyanúgy el fogja a pácienseket látni, a gyógyszereit ugyanúgy kiválthatja papírrecepttel, mint eddig, de a digitális világban sok új szolgáltatást vehetnek igénybe a betegek. Ennek egyik eleme az e-recept. Ma már minden patikában kötelező az új rendszer használata. Az elektronikus vény egyik előnye lehet, hogy gyorsabbá válhat a gyógyszerek kiváltásának rendszere, illetve a háziorvos így láthatja, hogy a beteg valóban kiváltotta-e a gyógyszerét.Papné Gresku Erika, a csurgói Medicina Patika vezetője elmondta: a gyógyszertárban, a papír alapú vények kiváltása továbbra is működik, de már érkeztek e-receptek is hozzájuk. Az elektronikus egészségügyi szolgáltatási rendszertől várhatóan gyorsabbá válhat az ellátás menete. A páciens bármikor nyomon követheti receptjeit, egészségügyi adatait, valamint 5 évre visszamenőleg az elhagyott, vagy elfelejtett kórelőzmények is rendelkezésére állnak a kezelőorvosa számára.