Kerékpártúra a város múltjának a megismerésére

Szintén a Csurgói Őszi Napok keretén belül került sor arra a kerékpáros túrára, melynek végállomása az Alsok-sarkadi városrész volt. Célja, hogy a kirándulás során a résztvevők megismerhessék több csurgói nevezetes, érdekes hely múltját, hiteles történetét. Az önkormányzat előtti szökőkúttól induló, szombat délelőtti program szervezője Vargáné Hegedűs Magdolna volt, aki egyben a történelmi ismertetőket is tartotta.

Kerékpártúra a város múltjának a megismerésére

A Csurgói Őszi Napok keretében minden évben több program kerül megszervezésre. Ilyen volt idén az a kerékpáros túra, amely a „Csurgó két keréken!” elnevezést kapta. Ezeken a kirándulásokon városunk több nevezetes, érdekes helyeit keresik fel az érdeklődők azzal a céllal, hogy megismerjék a múltját, az adott városrész hiteles történetét. Mindez Vargáné Hegedűs Magdolna kezdeményezése alapján valósulhatott meg, aki egyik elkötelezett híve Csurgó történelmének minél jobb megismerésének, megismertetésének. Természetesen ezt a helytörténeti kerékpártúrát is ő szervezte. A biciklis túra a Városháza épülete előtti, Széchenyi téri szökőkúttól indult.


„A mostani kirándulás fő célja az Alsok-sarkadi városrész, valamint a zsidótemető volt. Azért erre gondoltam, mert az elmúlt évben az Óvárost látogattuk meg, vagyis Csurgó másik végében jártunk. Úgy gondolom ez a helytörténeti túra úgy teljes, ha lakóhelyünk minden szegletét megismerjük” – hangsúlyozta Vargáné Hegedűs Magdolna.


A kirándulás mintegy kettő órán át tartott, közben pihenőkkel, nézelődéssel és a helytörténeti ismertetőkkel. A programon való részvétel természetesen díjtalan volt.


Műsor

Április 18. csütörtök

19.00: Csurgói Hírmagazin (2024. április 14.)

19.47: Forgószínpad – színházi magazin

20.14: Pilvax underground – dokumentumfilm

21.07: Képújság

22.00: Csurgói Hírmagazin (2024. április 14.)

22.47: Forgószínpad – színházi magazin

23.14: Pilvax underground – dokumentumfilm

00.07: Képújság

 

Április 19. péntek

  7.00: Csurgói Hírmagazin (2024. április 14.)

  7.47: Képújság

10.00: Csurgói Hírmagazin (2024. április 14.)

10.47: Képújság

13.00: Csurgói Hírmagazin (2024. április 14.)

13.47: Vallási magazin – istentisztelet az Alsoki Református Templomból

14.25: Képújság

16.00: Csurgói Hírmagazin (2024. április 14.)

16.47: Képújság

19.00: Csurgói Hírmagazin (2024. április 14.)

19.47: Forgószínpad – színházi magazin

20.14: Pilvax underground – dokumentumfilm

21.07: Képújság

Időkép

Legfrissebb hírek

Naptár