Lakossági fórum a fejlesztési programról

Lakossági fórumot tartott városunk önkormányzata a közösségi ház kupolatermében. A rendezvényre kettő téma került meghirdetésre. Füstös János polgármester Csurgó fejlesztési programjáról beszélt, míg Szabó Sándor alpolgármester az 1000 éves évfordulót érintő programokról, előkészületekről. A fórumon a résztvevők is felvetetettek általuk vélt problémákat, észrevételeket.

Lakossági fórum a fejlesztési programról

Múlt év decemberében tartott utoljára lakossági fórumot városunk önkormányzata, melyet követően most, március 28-án, kedden ismét párbeszédre hívta az érdeklődőket.


A lakossági fórumon elsőként városunk polgármestere beszélt a fejlesztési tervekről.


A rendezvény másik témája Csurgó várossá válásának 1000 éves évfordulójára való készülés, programtervezet volt. Erről Szabó Sándor alpolgármester, a Millenniumi Bizottság elnöke tájékoztatta az érdeklődőket.


Az előadásokat követően a résztvevők közül többen is felvetettek egy-egy problémát, kérdést. Füstös János úgy látja, egyre többen mondják el észrevételeiket, javaslataikat, amit nagyon pozitívnak tart. Éppen ezért valószínűleg az eddigitől sűrűbben, a tervek szerint negyedévente tartanak majd lakossági fórumot.