Második alkalommal tartották Csurgón a megyenapot

Ismét Csurgón került megrendezésre a megyenapi közgyűlés, melyet minden évben január 6-án tartanak meg. A megyecímer adományozásának 519. évfordulója alkalmából megtartott eseményen Bíró Norbert, a közgyűlés elnöke, valamint a rendezvény díszvendége, Steinbach József református püspök mondott ünnepi beszédet. Ez alkalommal is átadásra kerültek a „Somogy Polgáraiért Díj”-ak. Az idei kitüntetettek között volt dr. Orbán Csaba, az Egészségügyi Centrum igazgató főorvosa, illetve az iharosi Szent László Király Lovagrend.

Második alkalommal tartották Csurgón a megyenapot

A huszárok zászlóbehozatalát és a Himnusz eléneklését követően, egy Csokonai Vitéz Mihály vers hangzott el pénteken délelőtt a közösségi ház nagytermében, ahol a 2017. évi megyenap közgyűlésére került sor, a Millennium évét követően immár második alkalommal Csurgón. Elsőként városunk polgármestere köszöntötte az ünnepi alkalom vendégeit, majd ünnepi beszédet elsőként Bíró Norbert, a közgyűlés elnöke mondott.

 

Az esemény díszvendége az idén 500. évfordulóját ünneplő református egyház dunántúli kerületének a püspöke, Steinbach József volt.

 

A kulturális műsor keretén belül Bencze Ilona Jásza Mari-díjas, érdemes művész is fellépett, emelve az esemény színvonalát.

 

Hagyomány, hogy minden alkalommal kitüntetések átadására kerül sor. A legmagasabb elismerést, a „Pro Comitatu Somogy” Kitüntető Díjat és a megyecímerrel díszített aranygyűrűt idén a tizenegyszeres világbajnok balatonföldvári vitorlázó páros, Majthényi Szabolcs és Domokos András kapta. A Somogy Polgáraiért Díjat tizenkilencen vehették át. Köztük dr. Orbán Csaba, az Egészségügyi Centrum igazgató főorvosa, illetve az iharosi Szent László Király Lovagrend, amely 2000-ben alakult.

 

A díjazottakat az Oberon Társulat köszöntötte műsorukkal, melynek az egyik tagja és műsorszerkesztője a színészként, drámatanárként tevékenykedő Ákli Krisztián. A 2017-es megyenap ünnepi közgyűlése pohárköszöntővel zárult.