Megyei foglalkoztatási paktum szakmai találkozója

Szakmai találkozóra került sor az önkormányzat tanácstermében. A Somogy Megyei Foglalkoztatási Paktum szakemberei hívták megbeszélésre járásunk munkaadóit, hogy a csurgói foglalkoztatási paktum indulásáról tartsanak számukra tájékoztatót. Ezzel párhuzamosan a helyzetértékelés mellett a problémafeltárás volt a legfontosabb, hogy azokra minél jobb megoldást sikerüljön kidolgozni az elkövetkezendő időszakban. Mindezzel azt a kettőséget szeretnék orvosolni, amelyben egyszerre van jelen a munkanélküliség és a sok betöltetlen állás, melyre nem találnak megfelelő szakembereket.

Megyei foglalkoztatási paktum szakmai találkozója

Nagyszabású projekt indult a foglalkoztatási helyzet javítása érdekében. A megyei kormányhivatal és a megyei önkormányzat konzorciumában valósul meg ugyanis a Somogy Megyei Foglalkoztatási Paktum. A projekten belül a megye egyik nagyon fontos feladata a helyi paktumok szakmai támogatása és működésük összehangolása. Ennek keretében került sor Csurgón az első szakmai találkozóra január közepén. Az önkormányzat tanácstermében lezajlott rendezvényen olyan nehézségek hangzottak el, amely az eddigi, más településeken történt megbeszéléseken is felmerültek már.


A felmerült problémákra az érintettek természetesen megoldást szeretnének kapni. A foglalkoztatási paktum jó lehetőséget kínál erre, melyet szakemberek dolgoznak ki.


A csurgói foglalkoztatási együttműködés február 1-jétől indul és három évig tart. Egyéves időszakra korábban is volt már ilyen paktum, de a szakember elmondása szerint most nagyon komoly eszközök vannak a kezükben a problémák megoldására. Közülük a legfontosabb, a pénz.