Október 6-án az aradi vértanúkra emlékezett a város

Október 6-án városi megemlékezésre került sor az Aradi Vértanúk Napja alkalmából. Helyszíne a református gimnázium parkja volt, ahol Cseh Tamás, a Kolping Nagyváthy János Középiskola tanára mondta el ünnepi gondolatait. A rendezvényen közreműködött a Csokonai Irodalmi Kör. Az esemény zárásaként koszorúkat helyeztek el az Aradi Vértanúk emlékoszlopánál.

Október 6-án az aradi vértanúkra emlékezett a város

A Himnusz eléneklését követően, Reményi Sándor „A szobor helyén” c. versét Kazinczy Enikőnek, a Csokonai Irodalmi Kör tagjának a versét hallhatták azok az érdeklődők, akik eljöttek október 6-án, csütörtökön délután az Aradi Vértanúk Napja alkalmából megrendezett városi ünnepségre. Az eseményre a Csokonai Vitéz Mihály Református Gimnázium, Általános Iskola és Kollégium parkjában került sor. Megemlékező gondolatokat ezúttal Cseh Tamás, a Kolping Nagyváthy János Gimnázium, Szakgimnázium és Szakközépiskola tanára mondott.


Az esemény zárásaként a város vezetői, az intézmények, egyházak és civil szervezetek képviselői koszorúkat helyeztek el az emlékoszlopnál, tisztelegve, fejet hajtva az aradi vértanúk emléke előtt.


Műsor

Április 15. hétfő

18.29: Kvantum – tudományos magazin

19.00: Csurgói Híradó

19.18: Így történt – archívműsor

20.00: Képújság

22.00: Csurgói Híradó

22.18: Így történt – archívműsor

23.00: Kvantum – tudományos magazin

23.32: Képújság

 

Április 16. kedd

  7.00: Csurgói Híradó

  7.18: Képújság

10.00: Csurgói Híradó

10.18: Képújság

13.00: Csurgói Híradó

13.18: Így történt – archívműsor

14.00: Képújság

16.00: Csurgói Híradó

16.18: Képújság

19.00: Csurgói Híradó

19.18: Így történt – archívműsor

20.00: Kvantum – tudományos magazin

20.32: Képújság

Időkép

Legfrissebb hírek

Naptár