Polgármesteri köszönetnyilvánítás a támogatásokért

Több támogatásról is beszámolt, melyekért köszönetet mondott Füstös János polgármester a szerdai sajtótájékoztatóján. Ezen kívül beszélt ismét a városi egészségügyi ellátásról, a helyi autóbusz-közlekedés indulásáról, illetve három olyan döntéséről, melyeknél kikérte a képviselők véleményét.

Polgármesteri köszönetnyilvánítás a támogatásokért

Csurgó jelenlegi járványügyi helyzetének az ismertetésével kezdte szokásos, szerdai sajtótájékoztatóját Füstös János polgármester. Ezt követően, a múlt hetihez hasonlóan, ismét csak szólt a város egészségügyi ellátásának a legaktuálisabb helyzetéről. A folytatásban pedig fertőtlenítési munkálatokról számolt be.

 

A jelenlegi rendkívüli helyzetben nagyon fontosak a támogatások, az adományok. Az önkormányzat is aktív szerepet vállal a minél sokoldalúbb segítségnyújtásban, megragadva minden lehetőséget. Ahogy korábban Füstös János említette, szépen gyűlik a pénz a Csurgói Napsugár Egyesület számláján.

 

Mint ismert, az elmúlt héten enyhítésekre került sor, amely érinti az autóbusszal történő közlekedést is. Az elmúlt időszakban születtek olyan polgármesteri döntések, melyeket normális esetben és helyzetben a képviselő-testületnek kellett volna meghozni. Erről is hangzott el információ, melyek voltak ezek. Füstös János elmondta, mindhárom esetben elektronikus formában egyeztetett a képviselőkkel és ennek tükrében hozta meg ezeket a határozatokat. Végezetül köszönetet mondott minden érintett csurgói állampolgárnak, aki részt vett az országos koronavírus-szűrő vizsgálaton.