Rózsaszín szalagos séta: felhívás a mellrák elleni küzdelemre

Október a mellrák elleni küzdelem hónapja. Ennek apropóján városunkban is demonstráltak az emlőrák megelőzése érdekében. A Magyar Rákellenes Liga Csurgói Alapszervezete által rendezett eseményen közel százan vettek részt, melyet Rozványi Balázs elnök nyitott meg. Ezt követően rózsaszín lufikkal sétáltak végig a város központjában, hogy felhívják a figyelmet az emlőrák korai felismerésérésének fontosságára, a mellrák elleni küzdelemre. A programot a Kolping Nagyváthy János Középiskola diákjainak műsora és az Allegria Tánccsoport előadása színesítette.

Rózsaszín szalagos séta: felhívás a mellrák elleni küzdelemre

„Az életünk célja, hogy szolgáljunk,
együttérzést és segítőkészséget tanúsítsunk mások iránt.”
Ez az Albert Sweitzer-idézet a jelmondata az 1990-ben alakult, jelenleg négyezer taggal, 39 alapszervezettel és négy segítő szolgálattal, közhasznú szervezetként működő Magyar Rákellenes Ligának. A liga részt vesz a rák elleni küzdelemben és nemzetközi szinten is képviseli hazánkat.

Magyarországon az elmúlt években sokat javult a várható élettartam, európai összehasonlításban mégis a legrosszabbak közé tartoznak a halálozási mutatóink. Most is sokkal több középkorú férfi hal meg, mint nő, a demográfiai elemzések azonban mégis a 40–59 éves nőket látják igazán veszélyben. Míg ugyanis a férfiak halálozási mutatói jelentősen kedvezőbb képet mutatnak az eddigiekhez képest, a középkorú nők körében változatlanul nagy arányban vannak jelen a daganatos betegségek. 

A lelki segítségnyújtásra. az együttérzésre, a támogatásra való felhívás szellemében jött létre a csurgói Rózsaszín Szalagos Séta rendezvénye is, melynek évek óta hagyományai vannak várpsinoban.