Sajtótájékoztató a betelepítési kvóta kérdésében

Sajtótájékoztatót tartott Füstös János. Városunk polgármestere a migránsok betelepítése ellen szólt, melyet Csurgó biztonsága érdekében mindenképpen ellenez. Kihangsúlyozta, ebben a kérdésben Magyarország szinte minden települése egyetért. Örömét fejezte ki, hogy a kormány szilárdan tartja álláspontját a bevándorlással kapcsolatban, mellyel megvédi hazánkat, benne a csurgói állampolgárokat is.

Sajtótájékoztató a betelepítési kvóta kérdésében

Az év elején sajtótájékoztatóra hívta a helyi médiumokat Füstös János. A betelepítési kvóta, az illegális bevándorlás ügyében mondta el gondolatait, ily módon juttatva el üzenetét a lakossághoz. Ugyanakkor városunk polgármestere nyomatékosítani szerette volna álláspontját ezzel a kérdéssel kapcsolatosan.

Füstös János elégedetten nyilatkozott a kormány intézkedéseiről, amit ebben a kérdésben folyamatosan tesz, hiszen elmondása szerint, csak így lehet biztonságban hazánk, benne a Csurgón és környékén élők, ha ország vezetői mindent megtesznek annak érdekében, hogy az állampolgárok biztonságban érezzék magukat.

Végezetül reményét fejezte ki, hogy a kormány továbbra is ilyen szilárdan és eltökélten tartja álláspontját a jövőben is a migránsok betelepítésének ellenzésével, maximálisan szem előtt tartva az állampolgárok érdekeit, illetve akaratát, melyet ebben a kérésben már többször is kinyilvánítottak.