Több kormányzati döntést igényelt a járvány második hulláma

A járvány második szakasza mindenképpen több kormányzati döntést igényelt a nyár és az ősz folyamán. Így összegezte Szászfalvi László a 2020-as esztendő második felét. Hozzátette, nyilván egy ilyen újfajta vírusra nem lehet tökéletesen felkészülni. Erre az időszakra a gazdasági védelem még nagyobb hangsúlyt kapott. Térségünk országgyűlési képviselője megemlítette a védőoltások beszerzésének a nehézségét is, ami 2020 utolsó negyedévében vált hangsúlyos kérdéssé.

Több kormányzati döntést igényelt a járvány második hulláma

A koronavírus-járvány első szakasza, vagyis a tavaszi időszak elsősorban az egészségügyi védekezésről szólt. A rendkívüli helyzet következtében azonban jelentős gazdasági károk is keletkeztek, melyekre a kormánynak mindenképpen oda kellett figyelni. Szászfalvi László, térségünk országgyűlési képviselője elmondta, hogy éppen ezért, az ellenzéki véleménnyel ellentétben, folyamatosan dolgoztak a járvány következő, őszi szakaszára való minél jobb felkészülés érdekében.


Ahogy közeledett az év vége, egyre nagyobb mértékben vált kardinális kérdéssé a védőoltás, mellyel valószínűleg előbb enyhíteni, majd kordában lehet tartani a járványt. Mivel több országban is fejlesztettek ki vakcinát, megkezdődött a beszerzések körüli munka is: az ellenőrző folyamatok elvégzése és a gyártókkal való szerződéskötések, a megfelelő mennyiség minél előbbi beszerzése érdekében.