Több, mint negyvenen jöttek el a diákszínjátszó táborba

11. alkalommal szervezte meg Csurgón Ákli Krisztián a diákszínjátszó tábort, amely ez alkalommal nem kettő, hanem egy héten keresztül zajlik a református gimnáziumban, illetve a közösségi házban. A több mint negyven résztvevő, melyek majdnem fele először jött el, három csoportra osztva készülhetett a szombati záró előadásra.

Több, mint negyvenen jöttek el a diákszínjátszó táborba

Szerencsére ezen a nyáron is több tábor kínál hasznos időtöltést a városban. Köztük a Csurgó több évtizedes múltjához szervesen tartozó diákszínjátszó tábor, amely július első hetében zajlott a református gimnáziumban, illetve a közösségi házban.

 

Mivel a kettő helyett egy hétig tartott idén a tábor, ezért újoncok és nem újoncok közösen vettek részt a tréningeken, nyilván megfelelően megtervezett szakmai csoportokra bontva őket.

 

A tábort minden évben egy gálaműsor zárja, amelyre szombaton este kerül sor. Ez mindenképpen az egyhetes esemény fénypontja volt idén is, amelyre egy előadással készültek a csoportok az előre meghatározottak szerint, ismét csak látványos, figyelemfelkeltő és főként rendkívül szórakoztató produkcióval.