III. Somogy-Zala megyei régiós körverseny a Mozdulj Csurgó Úszóegyesület szervezésében.

Harmadik alkalommal került megrendezésre a Somogy és Zala megyét érintő régiós körverseny a Városi Uszodában. Az egész napot felölelő rendezvényen 11 egyesület 146 sportolója állt rajtkőre. A délelőtt folyamán a fiatalabb úszók, majd délután a nagyobb korosztályok képviselői mérethették meg magukat. Volt oka örömre a Mozdulj Csurgó Úszóegyesületnek, hiszen több versenyszámban is sikerült dobogóra kerülnie a versenyzőiknek.

III. Somogy-Zala megyei régiós körverseny a Mozdulj Csurgó Úszóegyesület szervezésében.

Megrendezték a III. Somogy-Zala megyei régiós körverseny harmadik, csurgói fordulóját a városi uszodában. A verseny szervezője, a Mozdulj Csurgó Úszóegyesület volt.

A körversenyen 523 egyéni induló állt rajtkőre, az 5-től a 18 éves korig. A csurgói egyesület teljes létszámmal, 16 fővel nevezett a különböző versenyszámokban.

A lebonyolítás során a magyar úszóranglista első 20 idején belül úszó sportolókat kiemelték, mellyel lehetőséget biztosítottak a szervezők a második vonalban szereplő versenyzőknek is.

A Mozdulj Csurgó Úszóegyesület versenyzői közül többen is az országos 20–as ranglistán belüli időt úsztak.

Bukovics Rebeka 50m pillangó, 50m mell, 50m hát, 50m gyors és 100m vegyes úszásban,
Andrási Zsófia 50m pillangó, 50m hát, 50m gyors, 100m vegyes úszásban, míg
Huszics Rebeka és Andrási Katalin 50m gyors, illetve 50m hát úszásban.

Aranyérmet Andrási Katalin és Andrási Zsófia 50m mellen, Németh Dzsenifer 100m gyors úszásban szerzett. Ezen kívül 7 ezüst és 7 bronzérem született.