Megkezdte szereplését a női utánpótlás labdarúgó csapat

Történelmi pillanatokra került sor csütörtökön délután a labdarúgó pályán, ugyanis városunk történetében először játszott hivatalos bajnoki mérkőzést a nem rég szerveződött csurgói női utánpótlás együttes. Tagjai egyelőre a református iskolából és az Eötvös Általános Iskolából jöttek, de természetesen várják a többi csurgói oktatási intézményekből is a focizni szerető hölgyeket. Az első összecsapáson a Barcs volt az ellenfél, ahol természetesen nem az eredmény volt a fontos.

Megkezdte szereplését a női utánpótlás labdarúgó csapat

Szávai, Druzsin, Bondor, Kovács, Kránicz, Kardos, Török, Kocsis, Kőszegi, László, Kis-Berkes, Jónás. Ez ugyan nem az aranycsapat névsora, de a Csurgói Torna Klub számára mindenképpen nagyon értékes. Ők ugyanis az első hivatalos utánpótlás együttes, női labdarúgásban. Pákai Lajos klubelnök tájékoztatása szerint, a megyei labdarúgó szövetség kérte fel őket, hogy ha tehetik, indítsanak egy csapatot, vegyenek részt a megye labdarúgásának eddig ismeretlen, nem létező életében. Természetesen Pákai Lajos szívesen vette a felkérést, és megkereste az általa vélt legalkalmasabb embert a lányok toborzására, edzésére Kovács József, a református iskola igazgatójának személyében.


„Sikerült felállítani a csapatot, hiszen szerencsére többen is jelentkeztek. Elsősorban a Református Gimnáziumból és Általános Iskolából jöttek a lányok, de érkeztek az Eötvös Általános Iskolából is. Nyilván szeretnénk, ha a másik két oktatási intézményből is csatlakoznának a csapathoz.” – hangsúlyozta Kovács József.


Nos, igazából nem a végeredmény számított a Barcs elleni első mérkőzésen, melyet a csurgói labdarúgópályán rendeztek. A lelkes szurkolók örömmel nézték, hogy bizony nagyon komolyan veszik a lányok ezt a sportágat is. A leglényegesebb, hogy most már elmondhatjuk: ismét bővült a városi sportágkínálat, színesedett a sportélet, hiszen van Csurgónak női labdarúgó csapata, immár utánpótlás szinten is.


Műsor

Április 18. csütörtök

19.00: Csurgói Hírmagazin (2024. április 14.)

19.47: Forgószínpad – színházi magazin

20.14: Pilvax underground – dokumentumfilm

21.07: Képújság

22.00: Csurgói Hírmagazin (2024. április 14.)

22.47: Forgószínpad – színházi magazin

23.14: Pilvax underground – dokumentumfilm

00.07: Képújság

 

Április 19. péntek

  7.00: Csurgói Hírmagazin (2024. április 14.)

  7.47: Képújság

10.00: Csurgói Hírmagazin (2024. április 14.)

10.47: Képújság

13.00: Csurgói Hírmagazin (2024. április 14.)

13.47: Vallási magazin – istentisztelet az Alsoki Református Templomból

14.25: Képújság

16.00: Csurgói Hírmagazin (2024. április 14.)

16.47: Képújság

19.00: Csurgói Hírmagazin (2024. április 14.)

19.47: Forgószínpad – színházi magazin

20.14: Pilvax underground – dokumentumfilm

21.07: Képújság

Időkép

Legfrissebb hírek

Naptár