Címkék

4 db hír találat balogh veronika címkére

Balogh Veronika szép sikere a vármegye női példaképe versenyen

    Rendkívül szép sikert ért el Balogh Veronika az Év Női Példaképe Somogy vármegyében elnevezésű pályázaton, amely második alkalommal került kiírásra. A szervezők azokat a hölgyeket szerették volna külön is elismerni, akik a munkában és a családban is kiemelkedően állják meg helyüket. Kolléganőnket legidősebb lánya nevezte be a versenyre, ahol végül 16 vetélytársát megelőzve második lett. Az internetes szavazáson mindössze 17 vokssal maradt le az első helyről. A díjátadó gálát Kaposváron rendezték a Nőnapon.

    Megkezdődtek a Superwoman's Egészségműhely táborai

      Három éve rendez a Superwoman's Egészségműhely táborokat a nyári időszakban, három héten keresztül. Először a 6-10, majd a 10-15 éves lányoknak, az utolsó héten pedig a felnőtteknek. A héten zajlott a legfiatalabbaké, ahol tizenketten vettek részt. A napi komoly téma átbeszélése mellett, természetesen a színes, változatos programoké volt a főszerep, ahol voltak kézügyességi foglalkozások, és természetesen mozgásos feladatok is.

      Rekordlétszám, neves edzők és játékosok a kézilabda táborban

        Július 11-15-ig zajlott ezen a nyáron az immár harmadik alkalommal megszervezett kézilabda tábor 7-14 éves korú gyermekek számára. Erre az eseményre is rekord létszámban, negyvenhárman jelentkeztek az ifjú kézisek, kettő csoportban dolgozva. A szervezők, a hagyományoknak megfelelően, ismét nagy gondot fordítottak arra, hogy a résztvevők elé kimagasló sportpéldaképeket állítsanak, akik foglalkozásokat tartanak nekik. A meghívott vendégek között kiváló edzők, kézilabdázók szerepeltek. A komoly sporttevékenység mellett természetesen a kikapcsolódásra, aktív szabadidős tevékenységekre is volt lehetőség.

        Folyamatosan bővül a sportegyesület

          Évről-évre bővül a Superwoman's Senior Kézilabda Klub. Az új tagok mellett új sportágak is csatlakoztak az egyesülethez a karatésok és az asztaliteniszezők személyében. Ezzel több lehetőség nyílhat meg számukra, hiszen a Superwoman's Senior Kézilabda Klub folyamatosan keresi a pályázati forrásokat, amelyek megkönnyítik a működésétt. Jelenleg kettő nyertes pályázatuk van, különböző rendezvények megvalósítására. Ez segíti többek között a július végén kezdődő háromhetes programjukat is, amelyek különböző korosztályoknak számára segíti az egészségmegőrzést.

          Műsor

          Április 18. csütörtök

          19.00: Csurgói Hírmagazin (2024. április 14.)

          19.47: Forgószínpad – színházi magazin

          20.14: Pilvax underground – dokumentumfilm

          21.07: Képújság

          22.00: Csurgói Hírmagazin (2024. április 14.)

          22.47: Forgószínpad – színházi magazin

          23.14: Pilvax underground – dokumentumfilm

          00.07: Képújság

           

          Április 19. péntek

            7.00: Csurgói Hírmagazin (2024. április 14.)

            7.47: Képújság

          10.00: Csurgói Hírmagazin (2024. április 14.)

          10.47: Képújság

          13.00: Csurgói Hírmagazin (2024. április 14.)

          13.47: Vallási magazin – istentisztelet az Alsoki Református Templomból

          14.25: Képújság

          16.00: Csurgói Hírmagazin (2024. április 14.)

          16.47: Képújság

          19.00: Csurgói Hírmagazin (2024. április 14.)

          19.47: Forgószínpad – színházi magazin

          20.14: Pilvax underground – dokumentumfilm

          21.07: Képújság

          Időkép

          Legfrissebb hírek

          Naptár