Címkék

3 db hír találat baranyai norbert címkére

Elkezdte a felkészülést férfi kézilabdacsapatunk

    Rövid volt a nyár férfi kézilabdázóink számára, hiszen július 19-én elkezdték a felkészülést a 16. NBI-ben töltött idényre. Az együtteshez az öt távozó helyett ugyanennyi játékos érkezett, a kapusok pedig új kapusedzővel készülhetnek a következő szezonra. A hagyományoknak megfelelően az első edzést követően Barcsra utaztak csapatösszetartásra, majd a fennmaradó öt és fél hétben a kemény edzéseké lesz a főszerep. Augusztustól pedig indulnak a felkészülési mérkőzések is.

    Megkezdte a felkészülést a férfi kézilabdacsapat

      Megkezdte a 2022/2023-as bajnoki szezonra a felkészülést a férfi kézilabdacsapat. Játékosmozgások, mint minden évben szinte minden együttesnél, természetesen voltak most is. Sőt, a szakmai munka erősítéseként Skaliczki László fogja segíteni Baranyai Norbert vezetőedző munkáját. A cél pedig nem más, mint az eddigi, hosszú évek alatt megszokott helyezésekhez hasonlóan, visszakerülni a legjobb hat közé.

      Az első hatba kerülés a cél a CSKK-nál

        A Csurgói Kézilabda Klub idén már a tizenötödik élvonalbeli idényét kezdte meg. Az elmúlt évben a csalódást keltő kilencedik helyen végzett az együttes. Az új szezonra Baranyai Norbert vezetőedző négy új játékossal és Skaliczki László szakmai tanácsadóval kezdte meg a felkészülést az új bajnoki idényre.

        Műsor

        Április 18. csütörtök

        19.00: Csurgói Hírmagazin (2024. április 14.)

        19.47: Forgószínpad – színházi magazin

        20.14: Pilvax underground – dokumentumfilm

        21.07: Képújság

        22.00: Csurgói Hírmagazin (2024. április 14.)

        22.47: Forgószínpad – színházi magazin

        23.14: Pilvax underground – dokumentumfilm

        00.07: Képújság

         

        Április 19. péntek

          7.00: Csurgói Hírmagazin (2024. április 14.)

          7.47: Képújság

        10.00: Csurgói Hírmagazin (2024. április 14.)

        10.47: Képújság

        13.00: Csurgói Hírmagazin (2024. április 14.)

        13.47: Vallási magazin – istentisztelet az Alsoki Református Templomból

        14.25: Képújság

        16.00: Csurgói Hírmagazin (2024. április 14.)

        16.47: Képújság

        19.00: Csurgói Hírmagazin (2024. április 14.)

        19.47: Forgószínpad – színházi magazin

        20.14: Pilvax underground – dokumentumfilm

        21.07: Képújság

        Időkép

        Legfrissebb hírek

        Naptár