Címkék

6 db hír találat felkészülés címkére

Elkezdte a felkészülést férfi kézilabdacsapatunk

    Rövid volt a nyár férfi kézilabdázóink számára, hiszen július 19-én elkezdték a felkészülést a 16. NBI-ben töltött idényre. Az együtteshez az öt távozó helyett ugyanennyi játékos érkezett, a kapusok pedig új kapusedzővel készülhetnek a következő szezonra. A hagyományoknak megfelelően az első edzést követően Barcsra utaztak csapatösszetartásra, majd a fennmaradó öt és fél hétben a kemény edzéseké lesz a főszerep. Augusztustól pedig indulnak a felkészülési mérkőzések is.

    Az első hatba kerülés a cél a CSKK-nál

      A Csurgói Kézilabda Klub idén már a tizenötödik élvonalbeli idényét kezdte meg. Az elmúlt évben a csalódást keltő kilencedik helyen végzett az együttes. Az új szezonra Baranyai Norbert vezetőedző négy új játékossal és Skaliczki László szakmai tanácsadóval kezdte meg a felkészülést az új bajnoki idényre.

      Megkezdték a felkészülést a férfi kézilabdázók

        Megkezdte négyhetes felkészülését NB I-es férfi kézilabda együttesünk. Az erősítő és a taktikai edzések mellett négy edzőmérkőzést is játszik majd a csapat. Egy-két játékos betegségével együtt is teljes a keret, egyedül fehérorosz jobbátlövőnk, Aleh Astrashapkin hiányzik, aki országa válogatottjával a jelenleg zajló franciaországi világbajnokságon vesz részt. Hálóőrünk, Bartucz Laci sajnos egy sérülésnek is köszönhetően, ezúttal nem tudott bekerülni a magyar csapatba, amely szintén világbajnoki résztvevő.

        A negyedik helyezés bíztató lehet a tavaszi szezonra

          A Csurgói KK január 9-én kezdte meg a felkészülést a 2022-2023-as bajnoki szezon tavaszi fordulójára. A csapatban mindenki egészséges és jó hangulatban folynak a tréningek. Az idei első megmérettetés a Szigetszentmiklósi Magyar Kupa mérkőzés volt, ahol az idegenbeli győzelem továbbjutást ért. Az első bajnoki mérkőzésre február 11-én hazai pályán kerül sor.

          Megkezdte a felkészülést a férfi kézilabdacsapat

            Megkezdte a 2022/2023-as bajnoki szezonra a felkészülést a férfi kézilabdacsapat. Játékosmozgások, mint minden évben szinte minden együttesnél, természetesen voltak most is. Sőt, a szakmai munka erősítéseként Skaliczki László fogja segíteni Baranyai Norbert vezetőedző munkáját. A cél pedig nem más, mint az eddigi, hosszú évek alatt megszokott helyezésekhez hasonlóan, visszakerülni a legjobb hat közé.

            Megkezdték a felkészülést férfi kézilabdázóink

              Sótonyi László egyelőre heti tíz edzést vezényel. A programba több felkészülési mérkőzést is tervezett, hiszen ebben az évadban nem lesz rájátszás. éppen ezért már az elejétől éles meccseket kell játszania együttesünknek. Az első mérkőzésre első hétvégéjén kerül sor a nemzetközi kupa keretén belül, egy norvég csapattal szemben.