Címkék

10 db hír találat karácsony címkére

Karácsony a Napsugár Szociális Intézményben

    Megtartotta karácsonyi ünnepségét a Napsugár Szociális Intézmény. Vassné Huszics Bernadett vezető köszöntő mondatait követően az ellátottak és a dolgozók nagyon kedves műsorral készültek, melyet következő összeállításunkban teljes egészében megmutatunk Önöknek.

    Karácsonyi ünnepség a Kolping Nagyváthy Középiskolában

      Meghitt karácsonyi ünnepséget tartott a Kolping Nagyváthy János Középiskola. Az igazgatói beszéd mellett színes kulturális műsor emelte az esemény fényét. Ebben többek között versek hangzottak el, a tanári kórus énekszáma, illetve meglepetésként gramofonon keresztül megszólalt egy több mint száz éve előadott karácsonyi dal.

      Ünnepi beszédek, áldások, műsorok a városi karácsonyi ünnepségen

        Az önkormányzat és a Városi Szociális Intézmény ebben az évben is a Történelmi Parkban tartotta meg a Mindenki Karácsonya elnevezésű rendezvényét. Az eseményre december 14-én, délután került sor. Ünnepi beszédet Szászfalvi László országgyűlési képviselő és Vassné Huszics Bernadett apolgármester mondott, melyet követően került sor az áldásokra. A karácsonyi műsorban felléptek a II. Rákóczi Ferenc Általános Iskola tanulói, valamint Bradics Jácint énekes.

        Mindenki Karácsonya a Történelmi Parkban

          Ebben az esztendőben már ismét megrendezésre kerülhetett a „Mindenki Karácsonya”. Helyszíne, a közösségi ház felújítása miatt, a Történelmi Park volt, ahová sokan jöttek el. Elsőként Füstös János polgármester, majd Szászfalvi László országgyűlési képviselő mondott ünnepi köszöntőt. A kulturális műsorra a vallási felekezetek lelkipásztorainak az áldása után került sor.

          Advent esti vásár

            Adventi vásárt szervezett a közösségi ház december 15-én, csütörtökön az esti órákban. A központban megtartott eseményen a közösségépítés, illetve az együttlét volt az elsődleges cél. Az általános iskolák kirakodó vásárt tartottak, lehetett forralt bort, teát inni, a kulturális műsor keretében pedig felléptek a II. Rákóczi Ferenc Általános Iskola diákjai, valamint a Decsi testvérek.

            Vásár, kulturális program az adventi esten

              Az önkormányzat és a Sportcsarnok Kft. idén is megszervezte az adventi estet. Helyszíne ez alkalommal a református gimnázium parkja volt. A december 17-ei eseményt Füstös János polgármester nyitotta meg. A csurgói iskolák kirakodó vásárt tartottak, lehetett forralt bort, teát inni, a kulturális műsor keretében pedig többen is felléptek. A közösségi ház ismét csak meglepetéssel készült a gyermekeknek.

              Szeretetvendégség a Városi Szociális Intézményben

                Szeretetvendégséget tartott december 18-án, hétfőn a Városi Szociális Intézmény. Ez alkalommal több száz vadgulyás lett kiosztva kettő helyszínen. Év vége lévén, Zabundia Szilvia vezető felhívta a figyelmet széles körű szolgáltatásaikra is. Az eseményre ellátogatott Füstös János polgármester is, aki köszönetet mondott a város minden szociális intézményének.

                Karácsony a Napsugár Szociális Intézményben

                  Megtartotta karácsonyi ünnepségét a Napsugár Szociális Intézmény. Az ellátottak és a dolgozók nagyon kedves és meghitt műsorral készültek, melyet következő összeállításunkban teljes egészében megtekinthetnek.

                  Ajándékozott a megyei kormányhivatal

                    Idén is úgynevezett „cipősdoboz” ajándékokat gyűjtését szervezte meg a Családsegítő Központ. A megyei kormányhivatal dolgozói 56 csomaggal segítették ezt. Ennek a hivatalos átadására eljött a dr. Neszményi Zsolt, somogyi főispán is. Ezen kívül a református iskola, az Eötvös József Általános iskola és magánszemélyek segítették a Családsegítő Központ célját, melynek köszönhetően. Ezzel most közel kettőszáz gyermeknek sikerült szebbé tenni a karácsonyát.

                    Karácsonyi műsor a Nagyváthy Középiskolában

                      A Kolping Nagyváthy János Katolikus Középiskolában az iskolai karácsonyi ünnepséget csütörtökön a reggeli órákban rendezték meg. Az iskola aulájában a szentmise után kezdődő programban a diákok versekkel és énekekkel köszöntötték a közelgő szeretet ünnepét. A meglepetés a tanári kórus bemutatkozása volt.