A hagyományoknak megfelelően, múlt héten, vagyis június első hétvégéjén megrendezésre került a Somogyi Értékdíjjal büszkélkedhető Csurgói Csuszafesztivál. Ezen a 19. alkalmon egy kicsit kevesebb főzőcsapat nevezett a megszokottnál, szám szerint 12. A zsűri elnöke, Bede Róbert elmondta, ez abszolút nem látszott az ételek színvonalán, most is remek ételek készültek. Köret kategóriában a Csurgó Város Fejlődéséért Egyesület, míg főétel kategóriában az egyik testvérvárosunkból, Székelykeresztúrról érkezett csapat nyert. Természetesen ismét csak sok kísérőprogram színesítette a rendezvényt.
Pontosan tudjuk, hogy június első hétvégéje mindig a Csuszafesztivál időpontja, immár majdnem kettő évtizede. Június 7-én, szombaton reggel megkezdték az előkészítő munkálatokat a főzőcsapatok, akik most egy kicsit kevesebb számban érkeztek, mint az eddigi esztendőkben. 12 főzőbrigád gondolta úgy, hogy versenybe száll a legjobb köret vagy a legjobb főétel elkészítésében. A többség egyébként ez utóbbit választotta. A hivatalos megnyitóra tíz órakor került sor.
A rendezvény egyik fővédnöke, dr. Steinmetz Ádám olimpiai vízilabdázó volt, aki egyébként a Jobbik támogatását a háta mögött tudva, országgyűlési képviselő is.
Kettő helyszínen indultak meg a programok. Elsőként a Mesebőrönd Társulat örvendeztette meg a gyermekeket A csillagszemű juhász című mesejátékkal, melybe természetesen bevonták a kicsiket is. Ezzel egy időben a Kaposvári Vízilabda Klub ifjúsági játékosai bemutató mérkőzést játszottak a Városi Uszodában. Azzal a nem titkolt céllal, hogy fiatalokat toborozzanak ennek a rendkívül egészséges sportágnak, amely a somogyi vármegye székhelyen nagyon magas színvonalon működik. Közben a csapatok javában készítették ételeiket. Időben el is készült mindenki, a zsűri pedig elkezdhette nem egyszerű munkáját. Az ebédhez az Iharosberényi Nosztalgia Hagyományőrző Egyesület kórusa szolgált műsorral.
Gyorsan elröppent az idő, következhetett az eredményhirdetés. Itt elsőként a rendezvény másik fővédnöke, Barcs város polgármestere, Anderné Röszler Erika köszöntötte a fesztivál résztvevőit, majd a három különdíjast szólították átvenni díjaikat. A legcsurgóibb csuszát az Őszirózsa Nyugdíjas Klub készítette, a legpikánsabbat a Sárgáti Csóják és a legmeghökkentőbbet az egyik sikercsapat, a Garage Team, mellyel egyben a második helyet is megszerezték főétel között. Őket egyik testvérvárosunk, Székelykeresztúr remek szakácsai előzték meg, megszerezve az első helyet.
A legjobb köretet a Csurgó Város Fejlődéséért Egyesület csapata készítette, a zsűri egyöntetű véleménye alapján.
A zsűri elnöke természetesen, az elmúlt évekhez hasonlóan, ismét Bede Róbert sztárséf volt, biztosítva a kiváló szakmai értékelést.
A díjak átadását követően ismét a kulturális műsorszámok előadói vették birtokba a színpadot, köztük a Pálóczi Horváth Ádám Református Művészeti Iskola Társastánc Csoportja, amely rendszeres fellépőnek számít már a csurgói eseményeken.
Természetesen voltak még helyi fellépők, például az Eötvös József Sportiskolai Általános Iskola Ritmikus Gimnasztika Csoportja, a református gimnázium Zumba Kids csapata vagy az Egészségfejlesztési Iroda Tánciskolájának a fiataljai. A kilátogatók most is számos kísérőprogram közül válogathattak. Kézműves sátor, vásárok, ugrálóvár, egészségügyi szűrőprogram, szabaduló konyha a Helytörténeti Gyűjtemény dolgozóinak jóvoltából. Többen hozták el kedvenceiket erre az alkalomra is, a már hagyományosnak számító kutyaszépségversenyre, melyet 12. alkalommal szerveztek meg. Délután Varga Viktor énekes és Szupkay Viktor humorista műsorait élvezhették aa kilátogatók. Este a Decsi testvérek léptek fel, majd a Barcs Városi fúvószenekar és Mazsorett Egyesület. Nagyon sok fiatalt vonzott Regán Lili lemezlovas, 22 órás kezdődéssel. A bulit zenei anyagát és a jó hangulatot az iSat biztosította DJ Tasival éjjelig tartóan. Kicsit kevesebb érdeklődőt vonzott a 19. Csuszafesztivál, de aki kilátogatott, mindenki jól érezhette magát, találhatott magának programot, hisz volt belőle kínálat. Jövőre pedig már jubilálni fog a rendezvény, hisz remélhetőleg meg sikerül szervezni majd a huszadik alkalmat.
Műsor
Július 8. kedd
7.00: Csurgói Híradó
7.15: Képújság
10.00: Csurgói Híradó
10.15: Képújság
13.00: Csurgói Híradó
13.15: Így történt – archívműsor
13.51: Képújság
16.00: Csurgói Híradó
16.15: Képújság
19.00: Csurgói Híradó
19.15: Így történt – archívműsor
19.52: Diagnózis – egészségügyi magazin
20.27: Képújság
Július 9. szerda
16.00: Csurgói Hírmagazin
16.47: Vallási Magazin – istentisztelet az Evangélikus Templomból
17.38: Képújság
18.25: Diagnózis – egészségügyi magazin
19.00: Csurgói Hírmagazin
19.47: Vallási Magazin - istentisztelet az Evangélikus Templomból
20.39: Képújság