Október elseje az Idősek Világnapja. Az Őszirózsa Nyugdíjas Klub tagjai számára azonban különlegesebb az a hónap, hiszen megalakulásuk 35. évfordulóját ünnepelték. A jubileumi eseményen beszédek hangzottak el, nyilván köszöntések, illetve kulturális műsorszámok, melynek keretében az ünnepeltek több éneket is előadtak. A szervezet elnöke elmondta, a fogyó létszám ellenére továbbra is a legfontosabb értékük az összetartás.
Nótával köszöntötte meghívott vendégeit az Őszirózsa Nyugdíjas Klub azon a rendezvényen, melyet megalakulásuk 35. évfordulója alkalmából tartottak. Közösségük töretlenül szilárd és stabil annak ellenére, hogy kevesebben vannak, mint a kezdetekkor. A jubileumi eseményen elsőként Csurgó polgármestere köszöntötte a klubot, elismerve elévülhetetlen érdemeiket, melyeket a városért tettek és tesznek folyamatosan.
Az Egészségfejlesztési Iroda tánccsoportjának fiataljai műsorral kedveskedtek.
Az ünnepeltek több nótát is előadtak vendégeik szórakoztatására.
A rendezvényen a vármegyei szövetség képviselője, Fülep István is részt vett, aki szintén köszöntötte a nyugdíjas kulbot.
Nyilván nem maradtak el a köszöntések sem. Elsőként az ünnepelt civil szervezet jutalmazta elismerő oklevéllel a régi művelődési ház dolgozóit, akik hathatós segítséget nyújtottak annak idején a megalakuláshoz, majd utána a legidősebb, a folytatásban pedig minden tagját és segítőjét. Természetesen a meghívott vendégek, a környékbeli nyugdíjas klubok sem jöttek üres kézzel, ajándékot átnyújtva. Az ünneplő egyesület elnöke szerint, nem kérdés, hogy mi a legnagyobb erényük, fenntartó erejük.
Az esemény késő estig tartó születésnapi bulival zárult.
Műsor
Április 21. hétfő
8.00: Vallási magazin – mise a Szentlélek Katolikus Templomból
8.40: Képújság
13.00: Csurgói Hírmagazin
13.38: Így történt – archívműsor
14.42: Forgószínpad – színházi magazin
15.16: Csurgói KK – Carbonex-Komló NB I-es férfi kézilabda mérkőzés
16.38: Kvantum - tudományos magazin
17.15: Szeretet.szolgálat – dokumentumfilm
17.38: Szent férfiak idegenből - dokumentumfilm
18.05: Vallási magazin – istentisztelet a Csurgói Református Templomból
18.45: Csurgói Hírmagazin
19.25: Képújság