Hírek

Közélet

Az újrahasznosításról szólt az előadás

    Április 22-én, vasárnap volt a Föld Napja. Ebből az alkalomból került sor előtte héten, csütörtökön egy előadásra a közösségi ház kupolatermében. Itt Deres János beszélt általános iskolásoknak a mindennapi kincseinkről, ezen belül is az újrahasznosításról. A Kolping Nagyváthy Középiskola tanára nagyon fontosnak tartja, hogy minél előbb felvilágosítást kapjanak a diákok, hogy milyen tudatos, felelősségteljes magatartás szükséges bolygónk védelme érdekében.

    25 éves a Mozgáskorlátozottak Csurgói Csoportja

      Jubileumi ünnepséget tartott a Mozgáskorlátozottak Somogy Megyei Egyesületének Csurgói Csoportja. Pontosan 25 éve alakult meg ugyanis, Szlávecz Jánosné vezetésével. Az eseményre több társszervezet is elfogadta a meghívást. Az elismerő és köszönetet kifejező ajándékok és oklevelek átadása mellett, nagyszabású kulturális gálaműsor színesítette az eseményt.

      Előkelő helyezések a XXII. Országos Anyanyelvi Napon

        A „Beszélni nehéz!” anyanyelvi szakkör idén 30 éves fennállását ünnepli a II. Rákóczi Ferenc Általános Iskolában. Az eltelt évek alatt számos országos eredménnyel büszkélkedhetnek. A kitartó és szorgalmas munkának idén is meglett a gyümölcse: a XXII. Országos Anyanyelvi Napon az iskola két tanulója, Szőllősi Krisztán és Balogh Dóra első, illetve második helyezést értek el kategóriájukban. A szakkör vezetője, felkészítő tanáruk évek óta Kósáné Kisgéczi Gabrella.

        Hatodszor nyerte Szászfalvi László a választást

          Most sem talált legyőzőre Szászfalvi László, magabiztosan nyerte ismét a választást. A FIDESZ-KDNP jelöltje ezúttal a szavazatok 52,66 %-át szerezte meg. Második a Jobbik jelöltje, Ander Balázs lett 37,43 %-kal, míg Remes Gábor, aki a DK színeiben indult, 5,9 %-kal a harmadik legtöbb voksot kapta. Szászfalvi László ezzel a győzelmével zsinórban hatodszor került be a Parlamentbe.

          Pályázati közbeszerzésekről döntöttek a rendkívüli ülésen

            Rendkívüli ülést tartott csütörtökön délután városunk képviselő-testülete, ahol kettő pályázat közbeszerzési eljárásának a megindításáról határoztak. Az egyik keretében az önkormányzat épületének a korszerűsítése folytatódhat tovább, a másikban pedig hat önkormányzati intézmény energetikai korszerűsítése valósulhat meg, napelemes rendszer kiépítésével. A beruházásokra elnyert támogatások összértéke valamivel több, mint 109 millió Ft.

            A költségvetés volt a fő témája a februári testületi ülésnek

              Megtartotta februári, soros ülését városunk képviselő-testülete. A három előterjesztés közül a legfontosabb az idei év költségvetésének az elfogadása volt, melyet a törvény szerint február 15-ig kell megtárgyalnia és elfogadnia. A másik kettő napirendi pont is a költségvetéshez kapcsolódott: a kitekintő határozat, amely a következő három év kiadásainak és bevételeinek a tervezetét tartalmazza, illetve a Sportcsarnok Kft. ügyvezetője havi bérének a megemelése.

              Szentmisét is tartott Csurgón a megyéspüspök

                Csurgóra látogatott Varga László megyéspüspök a Kolping Nagyváthy János Katolikus Középiskola meghívására. Elsőként szentmisét tartott, majd egy fórum keretében beszélgetett a diákokkal, majd a pedagógusokkal. Nagyon fontosnak missziójának tartja, ahogy ő fogalmazott, hogy „fellobbantsa az Örömhír tüzét a fiatalok lelkében, megvilágítsa számukra, hogy a Szentlélek, a Szeretet bennük is ott lakozik”.

                A Költészet Napjára emlékezett az irodalmi kör

                  Április 11-e a Magyar Költészet Napja. Ebből az alkalomból tartott József Attila Emlékestet a Csokonai Irodalmi Kör. A közösségi házban megtartott eseményen részt vett a Főnix Somogyi Nagyasszonyok Egyesülete, valamint közreműködött az Általános Iskolák Énekkara, Pintér Károly és Decsi Richárd. Az esten, versei mellett, részletesen bemutatásra került kiváló költőnk életrajza.

                  A pálinkákat és a fehérborokat dicsérte a zsűri idén

                    Megrendezte hagyományos bor- és pálinkaversenyét a Hegyigazdák Egyesülete. A gazdák összesen 50 bor- és 38 pálinkamintát hoztak el a bíráknak. Mindkét zsűri egyöntetűen megállapította, a tavalyi rendkívül kedvező időjárásnak is köszönhetően, szép borok és finom pálinkák születtek. Előbbinél összesen 9, utóbbinál 7 aranyminősítés bizonyította mindezt. Az év bora Pál János Chardonnay-ja lett, míg az év pálinkájának járó elismerést Felföldi Károly vilmoskörtéje érdemelte ki.

                    Somogyi Zsuzsa kiállítása látható áprilisban a Történelmi Parkban

                      Április hónapban Somogyi Zsuzsa kiállítását láthatják az érdeklődők a Történelmi Parkban a „12 hónap, 12 alkotó” elnevezésű éves rendezvénysorozat keretén belül. A tárlat megnyitására múlt héten, pénteken került sor. A művészt és munkásságát Violáné Bakonyi Ibolya főszervező méltatta.

                      11 csurgói református diák a természettudományos konferencián

                        11 csurgói középiskolás diák indult az idei természettudományos diákkonferencián, ahol ismét szép sikereket értek el. Voltak közöttük, akik több ilyen jellegű tanulmányi megmérettetésen részt vettek már, de jópáran az első alkalommal végeztek kutatómunkát és készültek belőle érdekes tanulmánnyal. Ebben az esztendőben először került sor angol nyelvű előadásokra egy horvát-magyar határon átnyúló pályázatnak köszönhetően.

                        Emléktáblát avattak a református gimnáziumban

                          Október 27-én, pénteken tartotta ünnepségét a református iskola a reformáció 500. évfordulója alkalmából. A műsorral egybekötött istentiszteletet követően egy emléktábla avatására is sor került a gimnázium bejáratánál, melyet Nagy Csabának, a Somogyi Református Egyházmegye esperesének a gondolatait követően, az intézmény igazgatónője leplezett le.