Másfél órával a Rákóczi Iskoláét követően kezdődött a fő intézményben, vagyis az Eötvös József Sportiskolai Általános Iskolában a ballagási ünnepség. A nyolcadikosok műsorával, búcsúbeszédekkel, zászlóátadással és a különféle elismerések átadásával.
Június 21-én, szombaton délelőtt 10 órakor hangzott el az utolsó csengőszó a nyolcadikosok számára az Eötvös József Sportiskolai Általános Iskolában. Az épületből kilépve érkeztek a ballagási ünnepségük helyszínére, az intézmény udvari bejáratai mellé. Természetesen a Himnusz hangjai csendültek fel kezdésként, majd elsőként az intézmény igazgatója búcsúztatta el külön-külön is a kettő végzős osztályt, az „A”-sokkal kezdve. Gondolatai végén egy-egy szál virágot nyújtott át az ünnepelteknek Sikesdi Veronika, a szokásoknak megfelelően.
A folytatásban a ballagók fogalmazták meg érzéseiket. Természetesen nem maradhatott ki az édesanyák köszöntése. Minderre a végzősök búcsúbeszéde után került sor. Utána jött a műsoruk, amivel készültek e jeles eseményre. Ünnepi összeállításukat egy nagyon szép zongorajáték zárta.
A hetedik osztályosok nevében Tóth-Kozma Áron búcsúzott ballagó társaiktól, majd az Eötvös Iskola Gyermekeiért Alapítvány elnöke, Farkasné Horváth Judit adta át az idei Eötvös Sport-díjat. Az elismerést Huszics Benedek 8. B osztályos tanuló érdemelte ki. Sikesdi Veronika igazgató azon ballagó diákok szüleit köszöntötte, akik a Szülői Közösségben végeztek segítő munkát. Makk Beátát, Kaszab-Csordás Andreát, Szabó Andreát és Ulrich Róbertet.
A folytatásban az iskolazászlót adták át a ballagók hetedikes társaiknak, ugyancsak egy évig tartó megőrzésre. Az ünnepség másik részében a tanévzáró zajlott. Ennek a végén lehetett átadni a virágokat az ünnepelteknek, akiknek aztán befejezésként az osztályok sorfalat álltak, miközben utoljára körbeballagták az iskola épületét.
Műsor
Július 8. kedd
7.00: Csurgói Híradó
7.15: Képújság
10.00: Csurgói Híradó
10.15: Képújság
13.00: Csurgói Híradó
13.15: Így történt – archívműsor
13.51: Képújság
16.00: Csurgói Híradó
16.15: Képújság
19.00: Csurgói Híradó
19.15: Így történt – archívműsor
19.52: Diagnózis – egészségügyi magazin
20.27: Képújság
Július 9. szerda
16.00: Csurgói Hírmagazin
16.47: Vallási Magazin – istentisztelet az Evangélikus Templomból
17.38: Képújság
18.25: Diagnózis – egészségügyi magazin
19.00: Csurgói Hírmagazin
19.47: Vallási Magazin - istentisztelet az Evangélikus Templomból
20.39: Képújság