A tanév végén nevezték ki az igazgatót

Vargáné Nagy Viola hosszabb ideje segíti a Kolping Nagyváthy János Katolikus Középiskola vezetői munkáját. Az év elején fontos változás történt: ő került az intézmény élére, igaz egyelőre megbízott igazgatóként. A tanév végén aztán hivatalosan is kinevezésre került. Így a nyári időszak számára nem jelent pihenést, hiszen készülni kell a következő tanévre, ami több változást is hoz majd. Ilyen például kettő új szak indítása szeptembertől.

A tanév végén nevezték ki az igazgatót

Az elmúlt rövid időszak nagy változást jelentett a Kolping Nagyváthy János Katolikus Középiskola életében, ami a vezetői pozíciót illeti. Az utolsó igazgató, Pintérné Bretus Éva másfél éve vette át az intézmény irányítását. A Kolping vezetősége azonban ez év elején leváltotta vezetői tisztségéből. Helyére Vargáné Nagy Viola lépett, aki eddig távolléte esetén helyettesített őt. A tavaszi időszakra azonban egyelőre csak megbízott vezetőként. Végleges kinevezése nemrégiben, a tanév végén történt meg.

Az új igazgató kihangsúlyozta, ezzel számára nem jött el a nyári szabadság és pihenés ideje. A következő, szeptemberben induló tanévre ugyanis meg vannak a tervek, melyeknek az előkészítése fontos munka, most kell elkezdeni, hogy gondtalanul kezdődjön az új iskolai időszak.

Vargán Nagy Viola ennek kapcsán elmondta: amellett, hogy el kell készíteni a kötelező alapdokumentumokat a következő tanévre vonatkozóan, kettő új szakmai képzést is szeretnének bevezetni, melyeknek adott minden feltétele.

Az igazgató nagyon fontosnak tartja ezt, hiszen mindez a középiskola jövőjét, fejlődését szolgálja.