Alsokból elszármazottak találkozója a Zis-tón

Első alkalommal szervezte meg a Zis-tóért Szabadidős Egyesület az Alsokból elszármazottak találkozóját. Az esemény pályázati pénzből és alsoki vállalkozók, lakosok anyagi támogatásával valósulhatott meg. A szépszámú érdeklődőt színes programok várták.

Alsokból elszármazottak találkozója a Zis-tón

Az Alsoki Református Templomban egy istentisztelettel vette kezdetét augusztus 23-án, szombaton kora délután az Alsokból elszármazottak találkozója. Az első alkalommal megtartott, nagyszabású esemény szervezője a Zis-tóért Szabadidős Egyesület volt.

 

A rendezvény fő helyszíne természetesen a Zis-tó volt, ahol a finom ebédet követően több program várta a szép számmal megjelenő meghívottakat, vendégeket.

 

Vargáné Hegedűs Magdolna előadása után a program, a műsor a színpadon folytatódott, melynek főszereplője egy trombitaművész Gregor István volt, aki Alsokban lakott és nőtt fel. A későbbiekben a történelmi múltat hozta vissza egy barátságos sportesemény.

 

Ahogy Dingó János elmondta, a vallás rendkívül fontos része volt az alsoki emberek életének. A református lelkészházaspár, Szászfalvi László és felesége több évtizede szolgálnak már többek között az Alsoki Református Templomban is, melynek lakásában élnek amióta Csurgóra érkeztek.

 

A találkozó megszervezését nem egyszeri alkalomra tervezte a Zis-tóért Szabadidős Egyesület. Mivel elég sokan eljöttek a jól sikerült rendezvényre, nagy valószínűséggel öt év múlva újra találkozhatnak az Alsokból elszármazottak.