A héten zajlottak az utolsó szóbeli vizsgák a Kolping Nagyváthy János Katolikus Középiskolában. A mezőgazdasági gépésztechnikus szakon csütörtökön osztottak bizonyítványt, illetve záróokleveleket a 12. és a 13. osztályosoknak. Vargáné Nagy Viola igazgató elmondta, maximális elégedett az iskolai eredményekkel.
Az idei iskola év vizsgák szempontjából is elég sokrétű volt. Így összegezte tömören bevezetésként a héten véget ért számadási időszakot Vargáné Nagy Viola, a Kolping Nagyváthy János Katolikus Középiskola igazgatója. Természetesen a részletekre is kitért.
Utoljára a mezőgazdasági gépésztechnikusok adtak számot tudásukról. A 12. osztályosok általánosabb tárgyakból, a 13. osztályosok jobban a szakmához kötődő ismeretekből. A szóbeli vizsgák zárásaként került sor az eredményhirdetésükre június 19-én, csütörtökön kora délután. A vizsgaelnök is elismerően értékelte a feleleteket, egy-két útravaló gondolattal kiegészítve.
Ahogy az intézményvezető is említette, Balogh Balázs olyan szép eredményt ért el az országos szakmai versenyen, hogy nem kellett vizsgáznia, automatikusan jelest kapott.
Jelenleg a szakmai gyakorlatok folynak még jó pár hétig. Ezt követően jöhet a tényleges nyári szünet a Kolping Nagyváthy János Középiskolában is.
Műsor
Július 9. szerda
16.00: Csurgói Hírmagazin
16.47: Vallási Magazin – istentisztelet az Evangélikus Templomból
17.38: Képújság
18.25: Diagnózis – egészségügyi magazin
19.00: Csurgói Hírmagazin
19.47: Vallási Magazin - istentisztelet az Evangélikus Templomból
20.39: Képújság
Július 10. csütörtök
19.00: Csurgói Hírmagazin
19.48: Forgószínpad – színházi magazin
20.17: 1920 – Az új Közép-Európa - dokumentumfilm
21.27: Képújság
22.00: Csurgói Hírmagazin
22.48: Forgószínpad – színházi magazin
23.17: 1920 – Az új Közép-Európa - dokumentumfilm
00.26: Képújság