Befejeződtek a vizsgák a Nagyváthy Középiskolában

Befejeződtek a vizsgák a Nagyváthy Középiskolában is. Utoljára a szakgimnáziumi tanulók mutatták meg felkészültségüket az érettségivel. Bonyolította a felkészülésüket, hogy januárban eltörölték a pedagógiai vizsga lehetőségét, melyre a többség készült. Mindezek ellenére jó eredmények születtek. Vargáné Nagy Viola igazgató elmondta, büszke a vizsgázókra és a felkészítő tanárokra egyaránt.

Befejeződtek a vizsgák a Nagyváthy Középiskolában

A Kolping Nagyváthy János Katolikus Középiskolában a gimnáziumi végzősök voltak az utolsó vizsgázók. Június 26-án, szerdán hangzottak el tőlük az utolsó szóbeli feleletek, melyet követően került sor az ünnepélyes eredményhirdetésre. Vargáné Nagy Viola igazgató elmondta, a megváltozott érettségi rendszer abszolút új helyzet elé állította a diákokat és a tanárokat egyaránt.

 

Szöllősi Krisztián, akinek a tanulmányi és közösségi munkája mindig példamutató volt, szintén szembesülni kényszerült a megváltozott helyzettel. Úgy véli, ennek ellenére tisztességesen felkészültek.

 

A Kolping Nagyváthy Középiskolában természetesen nem csak az érettségizők tettek végső vizsgát, hiszen többen tanulnak szakmát az intézményben, akiknek a felkészítésére szintén nagy figyelmet fordítottak, a minél jobb eredmény elérése érdekében.

 

Vargáné Nagy Viola igazgató elmondta, természetesen nagy kihívást jelentettek a változások a tanárok számára is, és nem estek kétségbe. A jó eredmények mindenképpen az ő munkájukat is dicsérik. Ez pedig mindenképpen az iskola színvonalát és elismertségét növeli.

 

 

 



Műsor

Május 22. csütörtök

15.45: Lakossági fórum (2025. május 16.)

19.00: Csurgói Hírmagazin

19.45: Forgószínpad – színházi magazin

20.20: Mentés másként - Kastélyok Erdélyben – dokumentumfilm

21.12: Képújság

22.00: Csurgói Hírmagazin

22.45: Forgószínpad – színházi magazin

23.20: Mentés másként - Kastélyok Erdélyben – dokumentumfilm

00.10: Képújság

Május 23. péntek

7.00: Csurgói Hírmagazin

7.45: Képújság

10.00: Csurgói Hírmagazin

10.45: Képújság

13.00: Csurgói Hírmagazin

13.45: Vallási magazin – istentisztelet a Csurgói Református Templomból

14.27: Képújság

16.00: Csurgói Hírmagazin

16.45: Képújság

19.00: Csurgói Hírmagazin

19.45: Forgószínpad – színházi magazin

20.20: Mentés másként - Kastélyok Erdélyben – dokumentumfilm

21.12: Képújság

Időkép

Legfrissebb hírek

Naptár