Augusztus 20-án a Fehérló Vendéglő udvarára várta az érdeklődőket a Csurgó Város Fejlődéséért Egyesület. Hagyományteremtő céllal ugyanis családi délutánt szervezett erre a napra. Gyermekeket és felnőtteket érintő programok is megszervezésre kerültek, és voltak kulturális fellépők is. A civil szervezet elnöke szerint újabb sikeres rendezvényen vannak túl.
Augusztusi nemzeti ünnepünkön a délelőtti szentmise és városi ünnepség után, a Csurgó Város Fejlődéséért Egyesület, május elsejei rendezvényéhez hasonlóan, ez alkalommal is tartalmassá szerette volna tenni a délutánt.
Tukszár János elmondta, voltak fellépők is. A Harmónia Énekegyüttes szereplése mindenhol sikeres, rajtuk kívűl gramofon bemutató, táncház és több program elem is várta a kilátogatókat.
Sajnos az időjárás egy kis időre a legrosszabbik arcát is megmutatta ezen a délutánon, hiszen rövid idő alatt jelentős eső hullott.
A családbarát programok egészen késő estig tartottak.
Műsor
Október 6. vasárnap
8.00: Vallási magazin – istentisztelet az Alsoki Református Templomból
8.45: Képújság
13.00: Csurgói Hírmagazin
13.43: Így történt – archívműsor
14.16: Forgószínpad – színházi magazin
14.55: Diagnózis - egészségügyi magazin
15.30: A dékán - dokumentumfilm
16.33: Vallási magazin – istentisztelet az Alsoki Református Templomból
17.18: Csurgói Hírmagazin
18.00: Képújság