Első alkalommal szervezte meg a Történelmi Park a Csurgói Disznótoros Főzőverseny és Kirakodó Vásár. A nyolc csapat közül az abszolút első helyet a már több díjjal is elismert Garázs Team érdemelte ki. A kapott belsőséget tartalmazó csomagból májkrémet, velőkrémet lilahagymával, főételnek pedig aszpikos nyelvroládot készítettek.
Az eddigi disznóvágásos programját lecserélve, illetve pontosabban módosítva írta ki első alkalommal a Történelmi Park az első „Csurgói Disznótoros Főzőverseny és Kirakodó Vásár” elnevezésű rendezvényét a Történelmi Park. A rendezvényről nem hiányozhattak a kulturális fellépők sem.
Az eredményhirdetést természetesen nagyon várták a csapatok, melyre a rendezvény végén került sor. A legkreatívabb étel különdíját az Ütős csapat kapta. Karajból dolgoztak, melyből natúr szeletet készítettek dödöllével és friss savanyúsággal. A legjobb íz különdíját a Farkas Farka csapat érdemelte meg a zsűri döntése alapján. Tagjai tarjából készítettek sült húsos ételt, gomba mártással és dödöllével. A közönség kedvence különdíj a Kondér Baráti Körhöz került. Náluk pörkölt készült oldalasból lángossal. Ezt természetesen csakis a vendégek szavazati döntötték el. A legrangosabb elismerést, vagyis az abszolút első helyet a számos díjjal rendelkező csapat, a Garage team szerezte meg. Belsőség csomagból készült ételeik: májkrém, velőkrém lilahagymával és főételként aszpikos nyelvrolád. Ezzel ők lettek a Város Disznótoros Mesterei az első alkalommal megrendezett Csurgói Disznótoros Főzőversenyen és Kirakodó Vásáron.
Műsor
Április 10. péntek
7.00: Csurgói Hírmagazin
7.55: Képújság
9.00: Csurgói Hírmagazin
9.55: Képújság
11.00: Csurgói Hírmagazin
11.55: Képújság
13.00: Csurgói Hírmagazin
13.55: Vallási Magazin – virágvasárnapi istentisztelet az Evangélikus Templomból
14.45: Prés alatt - dokumentumfilm
15.03: Képújság
16.00: Csurgói Hírmagazin
16.55: Percek tánca - dokumentumfilm
17.47: Képújság
19.00: Csurgói Hírmagazin
19.55: Forgószínpad – színházi magazin
20.20: Prés alatt - dokumentumfilm
20.35: Percek tánca - dokumentumfilm
21.28: Képújság