Ebben az esztendőben június 21-én kerültek megrendezésre az alapfokú oktatási intézményekben a ballagások. Ahogy lenni szokott, elsőként a reggeli időszakban a II. Rákóczi Ferenc Általános Iskola nyolcadikosai vettek búcsút.
Bő másfél hónappal a középiskolás ballagásokat követően vettek búcsút a nyolcadikosok tanulmányaik eddigi helyszínétől. A szokásoknak megfelelően elsőként a tagintézményben, vagyis a II. Rákóczi Ferenc Általános Iskolában került sor az ünnepségre. A Himnusz eléneklése után rögtön a ballagók műsora következett, benne az elköszönő beszédekkel.
A hetedikesek meglepetés műsorral készültek ünneplő társaiknak.
A folytatásban egy régi, hagyományos rész jött, az iskolazászló átadása, melyre természetesen rákerült az idei ballagók szalagja. Majd a tagintézmény vezetője adta át útravaló, elbocsájtó gondolatait.
A II. Rákóczi Ferenc Általános Iskola „Gyermekekért” Alapítvány a nyolc esztendő kiemelkedő tanulmányi eredményéért és közösségi tevékenységéért kettő tanuló díjazott. Tóth Patrícia Veronikát és Szobodicsánecz Áront. Az elismeréseket Dergecz Dezsőné, a civil szervezet elnöke adta át mindkettejüknek. A Szózat után a szülők, rokonok, barátok átnyújthatták ünnepeltjeiknek a virágokat. Befejezésként pedig Ledniczky Miklós Jánosné tagintézmény-vezető egy utolsó kézfogással köszönt el az idei végzősöktől is.
Műsor
Július 8. kedd
7.00: Csurgói Híradó
7.15: Képújság
10.00: Csurgói Híradó
10.15: Képújság
13.00: Csurgói Híradó
13.15: Így történt – archívműsor
13.51: Képújság
16.00: Csurgói Híradó
16.15: Képújság
19.00: Csurgói Híradó
19.15: Így történt – archívműsor
19.52: Diagnózis – egészségügyi magazin
20.27: Képújság
Július 9. szerda
16.00: Csurgói Hírmagazin
16.47: Vallási Magazin – istentisztelet az Evangélikus Templomból
17.38: Képújság
18.25: Diagnózis – egészségügyi magazin
19.00: Csurgói Hírmagazin
19.47: Vallási Magazin - istentisztelet az Evangélikus Templomból
20.39: Képújság