Éles bírálat a környékbeli települések polgármesterek sajtótájékoztatóján

Sajtótájékoztatót tartott négy környékbeli település polgármestere, akiknek a Csurgói Közös Önkormányzati Hivatal segíti a munkáját, mint tagoknak. Mindannyian élesen bírálták városunk október 1-jétől hivatalba lépő polgármesterének az eddigi döntéseit, kiemelve a jelenlegi jegyző körül kialakult helyzetet. Állításuk szerint Ilia Csaba jogszerűtlenül járt el, veszélybe sodorva az ide tartozó települések képviselő-testületeinek a hivatalos beiktatását.

Éles bírálat a környékbeli települések polgármesterek sajtótájékoztatóján

A Csurgói Közös Önkormányzati Hivatal városunkén kívül hét környező kistelepülés hivatalának a munkáját segíti. Csurgónagymartonét, Porrogét, Porrogszentkirályét, Porrogszentpálét, Somogybükkösdét, Somogycsicsóét ás Szentáét. Ezek közül négynek a polgármestere jött el arra a sajtótájékoztatóra, melyet Madarász Zoltán szervezett a közösségi házba. Porrog község vezetője bevezetőjében elmondta, véleménye szerint tarthatatlan helyzet alakult ki Csurgón, a város júniusban megválasztott polgármesterének köszönhetően, amely nyilvánvalóan érinti őket is.

 

Somogybükkösd polgármestere újra bizalmat kapott. Jeszek József az előző választás utáni helyzethez hasonlította a mostanit. Szentán új vezetőre szavaztak a lakosok. Ő is egyetértett polgármester társaival. Somogycsicsó első embere szintén felháborodását fejezte ki.

 

A sajtótájékoztatót a szervező, Madarász Zoltán a következőkkel zárta le.

 

 

 



Műsor

Április 10. péntek

  7.00: Csurgói Hírmagazin

  7.55: Képújság

  9.00: Csurgói Hírmagazin

  9.55: Képújság

11.00: Csurgói Hírmagazin

11.55: Képújság

13.00: Csurgói Hírmagazin

13.55: Vallási Magazin – virágvasárnapi istentisztelet az Evangélikus Templomból

14.45: Prés alatt - dokumentumfilm

15.03: Képújság

16.00: Csurgói Hírmagazin

16.55: Percek tánca - dokumentumfilm

17.47: Képújság

19.00: Csurgói Hírmagazin

19.55: Forgószínpad – színházi magazin

20.20: Prés alatt - dokumentumfilm

20.35: Percek tánca - dokumentumfilm

21.28: Képújság

Időkép

Legfrissebb hírek

Naptár