Emlékezetes történetek a harmincéves Csurgó TV kapcsán

A harmincadik születésnapját ünneplő Csurgó TV alapító munkatársai több kínos vagy éppen mulatságos pillanatot éltek át. Természetesen mindenki szeretettel idézi fel a számára az egyik legemlékezetesebbet. A kezdeti évekről Szászfalvi László országgyűlési képviselő is szívesen mondott el egy-egy történetet, ami a televízió kapcsán megmaradt az emlékeiben akkori polgármesterként.

Emlékezetes történetek a harmincéves Csurgó TV kapcsán

Minden munkahelyen akadnak kínos és mulatságos szituációk, melyek mindenképpen megmaradnak azoknak az emlékezetében, akik részesei voltak, átélték. A harmincéves Csurgói Városi Televízió alapító munkatársai is szívesen idéznek fel egy-egy ilyen pillanatot, történetet.


A helyi tévé létrehozásában és folyamatos működésének a biztosításában mindenképpen óriási szerepe volt és van is Szászfalvi Lászlónak, térségünk jelenlegi országgyűlési képviselőjének. Benne is maradtak természetesen emlékek, hiszen a kilencvenes években végig ő volt Csurgó polgármestere.