Erzsébet-tábor négy turnusban

Korábbi években a Balatonon, idén már az iskolákban is lehetőség nyílt Erzsébet-táborok szervezésére. A csurgói iskolák négy turnusban fogadhattak napközis gyerekeket a pályázaton nyert anyagi lehetőségnek köszönhetően. Így közel száz általános iskolás gyermek vehetett részt a tábor programjaiban, mely a kézműves foglalkozásoktól, a kiránduláson át a strandolásig, sok izgalmas eseményt tartogatott a vakációzó diákok számára.

Erzsébet-tábor négy turnusban

A szülők számára nagy segítség nyaranta a különféle táborok megrendezése. Városunkban ez évben is többféle tábor megrendezésére is sor került. Az Eötvös Általános Iskola egész júliusban Erzsébet-tábort tudott szervezni egy pályázatnak köszönhetően, ami pontosan négy turnust jelentett.


A gyerekeket egyáltalán nem zavarta, hogy a tábor az iskola területén, annak falai között zajlott.


A szülők örömmel fogadják a tábor nyújtotta lehetőségeket, hiszen így normális körülmények között, és főként biztonságban, pedagógusok felügyelete mellett tudhatják gyermekeiket.


Műsor

Április 18. csütörtök

19.00: Csurgói Hírmagazin (2024. április 14.)

19.47: Forgószínpad – színházi magazin

20.14: Pilvax underground – dokumentumfilm

21.07: Képújság

22.00: Csurgói Hírmagazin (2024. április 14.)

22.47: Forgószínpad – színházi magazin

23.14: Pilvax underground – dokumentumfilm

00.07: Képújság

 

Április 19. péntek

  7.00: Csurgói Hírmagazin (2024. április 14.)

  7.47: Képújság

10.00: Csurgói Hírmagazin (2024. április 14.)

10.47: Képújság

13.00: Csurgói Hírmagazin (2024. április 14.)

13.47: Vallási magazin – istentisztelet az Alsoki Református Templomból

14.25: Képújság

16.00: Csurgói Hírmagazin (2024. április 14.)

16.47: Képújság

19.00: Csurgói Hírmagazin (2024. április 14.)

19.47: Forgószínpad – színházi magazin

20.14: Pilvax underground – dokumentumfilm

21.07: Képújság

Időkép

Legfrissebb hírek

Naptár