Idén is színesben a sugárúti fák

A Csokonai Közösségi Ház kezdeményezésével az elmúlt évben színessé varázsolták a sugárúti fasort. Az akció nagy sikert aratott. Ennek köszönhetően idén is színes horgolásokba öltöztették a fákat. A munkában egyre többen vesznek részt. Sőt, a környező településeken is megjelentek már a felöltöztetett fák.

Idén is színesben a sugárúti fák

A tavaly megkezdődött látványos varázslat idén is folytatódott. A Csokonai Közösségi Ház dolgozóinak a szervezéséhez egyre többen kapcsolódtak. A lelkesedés eredménye, hogy megnőtt a felajánlások száma, melyekben több minta és változatos stílusok is megjelentek. A napokban kihelyezett alkotások a legújabb produkciók közül kerültek fel a fákra.

 

A kézimunka klub tagjai, valamint elsősorban nyugdíjasok készítették a horgolásokat. A felajánlások mellett többen segítettek a fák díszítésében is. Márton Szűcs Brigitta elmondta, hogy rengeteg a pozitív visszajelzés és ennek hatására a környező településeken is megjelentek a színesbe öltöztetett fák.

 

A fák beöltöztetésén kívül egy másik érdekesség a közösségi ház bejáratához közel látható, amely a gyermekeknek okozhat örömet. Ez pedig nem más, mint egy Tündérlak.

 

 



Műsor

Szeptember 28. szerda

16.00: Csurgói Hírmagazin (2022. szeptember 25.) ismétlés

16:40: Vallási magazin – búcsú istentisztelet az Evangélikus Templomból                          ismétlés

17.33: Képújság

18.27: Diagnózis – egészségügyi magazin ismétlés

19.00: Csurgói Hírmagazin (2022. szeptember 25.) ismétlés

19:40: Vallási magazin – búcsú istentisztelet az Evangélikus Templomból                          ismétlés

20.33: Képújság

Időkép

Legfrissebb hírek

Naptár