János-napi borszentelés a Szentlélek Templomban

János-napi borszenteléssel egybekötött ünnepi szentmisére került sor december 27-én, csütörtökön a Szentlélek Katolikus Templomban, a csurgói borlovagok részvételével. Az eseményre ismét csak Horvátországból is érkeztek szőlősgazdák, hogy áldást kapjanak munkájuk gyümölcsére. Igét, mint több esztendeje már, Smidéliusz Zoltán evangélikus esperes hirdetett. Ez a különleges alkalom egyébként pontosan húsz évvel ezelőtt indult el Csurgón.

János-napi borszentelés a Szentlélek Templomban

A hagyományoknak megfelelően december 27-én, vagyis János napján került sor ismét a borszentelésre, szintén hagyományos helyszínen, a Szentlélek Római Katolikus Templomban. Az ünnepi alkalmon Göndics János esperes, plébános köszöntötte a megjelenteket, majd a megszokott rend szerinti folytatásban Szent János könyvéből olvasott fel egy hosszabb evangéliumot Jézus feltámadásáról. Igét, prédikációt azonban, a hosszú évek szokásának megfelelően, ez alkalommal is Smidéliusz Zoltán evangélikus lelkész hirdetett, aki először kettő igét olvasott fel.

 

Az evangélikus lelkész az elhangzottak kapcsán azzal kezdte prédikációját, hogy ennek az alkalomnak egy szó lehet az összefoglalója, mégpedig az „ajándék”.

 

Smidéliusz Zoltán különlegesnek nevezete az idei János-napi borszentelés ünnepi miséjét, mivel kivételesen három igét hozott erre az alkalomra. Egy nagyon fontos kérdés ugyanis, Pál apostol rómaiakhoz írt levelének nyolcadik fejezetéből, gondolatai végén került felolvasásra, illetve magyarázatra.

 

A borszentelés szertartására a szentmise végén zajlott, ahogy lenni szokott.

 

Az ünnepi szentmise végén a gazdák magukhoz vették az immár megszentelt boraikat, hogy aztán egy kötetlenebb folytatásban meg is kóstolhassák azokat.