Két csurgói tanár vehetett át aranydiplomát a pedagógusnapon

Két csurgói tanár kapott aranydiplomát a pedagógusnapon, amelyre június 6-án került sor a közösségi házban. Az ünnepelteket Ilia Csaba polgármester és dr. Kalózné Pápa Ágnes, a Kaposvári Tankerületi Központ szakmai vezetője köszöntötte, megköszönve munkájukat. Ajándékkel is kedveskedett az önkormányzat, mégpedig a kaposvári Kultúr Találka Együttes műsorával.

Két csurgói tanár vehetett át aranydiplomát a pedagógusnapon

Június elején az önkormányzat minden esztendőben megszervezi a pedagógusnapi ünnepséget a Kaposvári Tankerületi Központtal közösen. Idén 6-án, pénteken délután került sor a közösségi ház nagytermében. A köszöntések sorát Ilia Csaba polgármester nyitotta meg.

 

Egyperces néma felállással emlékeztek meg a folytatásban a tavalyi ünnepség óta elhunyt pedagógusokról. Zloch Istvánné Újvári Erzsébetről és Kormosné Nagy Gabrielláról. Ebben az esztendőben ketten vehetettek át aranydiplomát, mivel pontosan 50 éve szerezték meg felsőfokú végzettségüket. Elsőként Hirka Mónikát méltatta Viola Ernő kulturális referens, majd ezt követően, zugó taps közepette ajándékozták meg. Másodikként Németh Klára szakmai életrajza lett bemutatva, mely után ő is megkapta a jubileumi elismerést. Természetesen őt is hosszasan tapsolták jelenlévő kollégáik. Ezt követően a Kaposvári Tankerület szakmai vezetője fogalmazta meg köszönetét.

 

További kettő kitüntető díj várt még gazdára, mégpedig a Tankerület elismerő oklevele a kiváló munkáért. S akik pedig átvehették a vármegyei intézmény vezetőitől, Horváthné Rysavy Éva és Keplerné Bátorfi Mária. Mindketten az Eötvös József Sportiskolai Általános Iskola pedagógusai.
Befejezésként egy zenés műsor várta a megjelenteket ajándékként, mégpedig a kaposvári Kultúr Találka Együttes zenei játéka.

 

 

 



Műsor

Július 8. kedd

  7.00: Csurgói Híradó

  7.15: Képújság

10.00: Csurgói Híradó

10.15: Képújság

13.00: Csurgói Híradó

13.15: Így történt – archívműsor

13.51: Képújság

16.00: Csurgói Híradó

16.15: Képújság

19.00: Csurgói Híradó

19.15: Így történt – archívműsor

19.52: Diagnózis – egészségügyi magazin

20.27: Képújság

 

Július 9. szerda

16.00: Csurgói Hírmagazin

16.47: Vallási Magazin – istentisztelet az Evangélikus Templomból

17.38: Képújság

18.25: Diagnózis – egészségügyi magazin

19.00: Csurgói Hírmagazin

19.47: Vallási Magazin - istentisztelet az Evangélikus Templomból

20.39: Képújság

 

Időkép

Legfrissebb hírek

Naptár