Kiállítás mutatja be az 1956-os eseményeket

A városi megemlékezést követően egy kiállítás megnyitóra került sor a közösségi ház előterében, „Szabad országról álmodtak” címmel. Ennek keretében fotók és tárgyak mutatják be ezt a gyászos magyar történelmi eseményt. A rendezvényen a beszédek mellett kulturális műsorszámok is elhangzottak.

Kiállítás mutatja be az 1956-os eseményeket

A Barcsi Városi Dalkör énekével kezdődött október 23-án, szerdán este az a kiállítás megnyitó, melyre rögtön az ünnepi megemlékezést követően került sor. A kiállítás anyagát Váradi Gyula gyűjtötte össze, aki egyébként maga is tagja a műsort adó énekcsoportnak, illetve egy olyan szervezetnek a vármegyei elnöke, amely az 1956-os magyar hősök emlékére jött létre. A folytatásban az ő mondta el gondolatait.

 

Az ő mondatai után Fenyvesi Félix Lajos verse hangzott el, melynek címe: „Októberi imádság”.

 

A „Szabad országról álmodtak” elnevezésű kiállítást Ilia Csaba polgármester nyitotta meg és ajánlotta az érdeklődők figyelmébe.

 

A végén a Barcsi Városi Dalkör a magyarok világhimnuszát énekelte el, majd zárásként állófogadás várta a résztvevőket.

 

 

 



Műsor

Május 22. csütörtök

15.45: Lakossági fórum (2025. május 16.)

19.00: Csurgói Hírmagazin

19.45: Forgószínpad – színházi magazin

20.20: Mentés másként - Kastélyok Erdélyben – dokumentumfilm

21.12: Képújság

22.00: Csurgói Hírmagazin

22.45: Forgószínpad – színházi magazin

23.20: Mentés másként - Kastélyok Erdélyben – dokumentumfilm

00.10: Képújság

Május 23. péntek

7.00: Csurgói Hírmagazin

7.45: Képújság

10.00: Csurgói Hírmagazin

10.45: Képújság

13.00: Csurgói Hírmagazin

13.45: Vallási magazin – istentisztelet a Csurgói Református Templomból

14.27: Képújság

16.00: Csurgói Hírmagazin

16.45: Képújság

19.00: Csurgói Hírmagazin

19.45: Forgószínpad – színházi magazin

20.20: Mentés másként - Kastélyok Erdélyben – dokumentumfilm

21.12: Képújság

Időkép

Legfrissebb hírek

Naptár