Lezárták a tanévet a református iskolában

Megtartotta tanévzáró ünnepségét a Csokonai Vitéz Mihály Református Gimnázium, Általános Iskola és Kollégium. A Csurgói Református Templomban az elsőtől a nyolcadik osztályos diákok vettek részt az eseményen, ahol az istentiszteletet követően, először Nagy Csaba esperestől köszönt el az intézmény nyugdíjba vonulása alkalmából. Az eseményre az alsó tagozatos diákok műsorral készültek. A könyvjutalmak átadását követően az iskola tanulói már nagyon várták azt a bűvös és rendkívül népszerű mondatot, mellyel Füstösné Ábrahám Judit, az intézmény igazgatója hivatalosan is lezárta a 2020/2021-es tanévet.

Lezárták a tanévet a református iskolában

Június 19-én, szombaton délelőtt tartotta tanévzáró rendezvényét a református iskola. Az elsőtől a nyolcadik osztályosoknak a Csurgói Református Templomban került megrendezésre az esemény, amely istentisztelettel kezdődött Bartha Béla siófoki vezetőlelkész szolgálatával.

 

Nyugdíjba vonulása alkalmából köszönt el az iskola Nagy Csaba esperestől, az intézmény igazgatótanácsának tagjától. Az ajándék átadását követően ő is mondott pár gondolatot. A folytatásban az alsósok műsora következett.

 

Viszonylag hosszú időt vett igénybe a könyvjutalmak átadása, hiszen nagyon sokan nyújtottak olyan kiemelkedő teljesítményt szorgalomból, magatartásból, egy-egy tantárgyból vagy éppen egy tanulmányi vagy sportversenyen, amely kivívta az iskola elismerését. Az intézmény igazgatója, a szokásoknak megfelelően, az ünnepség végén mondta el gondolatait, felelevenítve a rendkívüli tanév történéseit.

 

 



Műsor

Augusztus 1. vasárnap

  8.00: Alsoki Református Templom - istentisztelet

  8.31: Képújság

13.00: A szomszédvár (2021. február) – magazin ismétlés

13.33: Így történt – archívműsor ismétlés

14.05: Forgószínpad (2021. május) – színházi magazin ismétlés

14.38: A szomszéd vár (2021. július) – turisztikai magazin ismétlés

15.13: Örvényben – dokumentumfilm ismétlés

16.09: Alsoki Református Templom – istentisztelet ismétlés

16.40: A szomszédvár (2021. február) – magazin ismétlés

17.11: Képújság

Időkép

Legfrissebb hírek

Naptár