Megtartásra került a János napi borszentelés

Karácsonyt követő napon megrendezésre került a hagyományos nemzetközi János napi borszentelés. A Szentlélek Templomban a mise keretében Smidéliusz Zoltán evangélikus lelkész és Göndics János esperes, plébános áldották meg a borokat. Az esemény második része Ilia Csaba vendéglátó egységének a pincéjében zajlott, ahol vidám szertartás alapozta meg a jó hangulatot. A rendezvény színvonalát a horvát borbarátok jelenléte is emelte.

Megtartásra került a János napi borszentelés

Göndics János esperes, plébános köszöntőjével kezdődött az a december 27-én délelőtt megtartott mise, melyet a hagyományos János napi borszentelés keretében tartottak. Ezen az alkalmon Smidéliusz Zoltán evangélikus lelkész prédikált, kettő igével is készülve. Az első a 80. zsoltár 15. verse volt.


Ezt követően a 80. zsoltár utolsó versét olvasta fel második igeként, melyről gondolatai második felében szólt. A mise a folytatásban a megszokott rend szerint zajlott. A borok áldására a végén került sor.


A János napi borszentelés második része Ilia Csaba vendéglátóegységének az öreg pincéjében zajlott. A vidám eseményen természetesen többször is ürültek a boros poharak. A résztvevők eskütételt is tettek Ilia Csaba szertartásának a részeként, melynek alapja nyilvánvalóan a jó kedv, a vidámság volt. Ezt követően sokáig tartott még a mulatság, melyen méltón zárták le a 2022-es esztendőt a résztvevő csurgói szőlősgazdák, borkedvelők.