Tizenegy napirendi pont szerepelt a képviselő-testület idei első ülésén, melyre január 30-án került sor. Ezek közül több a Polgármesteri Hivatallal volt kapcsolatos. Az „Egyebek”-ben ez alkalommal három témáról volt szó. Az összes előterjesztés elfogadásra került.
A 2025-ös esztendő első ülésének megtartására január 30-ára, csütörtökön délutánra hívta a képviselőket városunk polgármestere. Előzetesen 13 előterjesztés szerepelt a meghívóban megvitatni és döntést hozni, de kettőt, a közös önkormányzat szabályzatának e3gyik módosítását és a kulturális és turisztikai feladatok ellátásáról szóló közszolgáltatási szerződés levételre került. Ilia Csaba indoklásában elmondta, ezekben új információk merültek fel, így várhatóan februárban lesznek megtárgyalva. Elsőként a helyi járatú autóbusz-közlekedésről szóló rendelet megalkotásáról volt szó. Ami a fő változás, hogy a tarifák 5 %-kal emelkednek a szolgáltató kérésére, a tanulók havi bérlete viszont 500 Ft-ra mérséklődik.
Másodikként jött egy Szervezeti és Működési Szabályzat módosítás, mégpedig a képviselő-testületnek az önkormányzati rendelete, a közös hivatalból kilépett és bennmaradó települések miatt. Az elfogadása után következett a pénzbeni és természetbeni szociális ellátásokról önkormányzat rendelet módosítása, az évente kettőször igényelhető segély legkisebb és legnagyobb összegének a 25 %-os emelése.
A folytatásban a törvényi előírásoknak megfelelően, meghatározásra került a polgármester szabadságainak a kiadása, illetve a cafeteria juttatása, amely 307.200 Ft ebben az évben. Előírták az önkormányzati igazgatási szünetek pontos időpontjait, majd kettő beszámolóra is mindenki „igen”-nel szavazott: az átruházott hatáskörben hozott döntésekről és a lejárt határidejű határozatok végrehajtásáról szólóakat. Meghatározták a képviselő-testület 2025. évi munkarendjét, majd tudomásul vették a két ülés közötti tisztségviselői tevékenységről szóló tájékoztatót.
A legvégén következett az „Egyebek”, benne elsőként kettő polgármesteri tájékoztatás. Tukszár János szintén kettő témát érintett kérdéseivel, illetve észrevételeivel: az Ipari Parkot és a fogorvosi rendelés körül felvetődött problémákat. A januári ülés zárt üléssel fejeződött be, ahol egy előterjesztés szerepelt.
Műsor
Február 14. péntek
7.00: Csurgói Hírmagazin
7.40: Képújság
10.00: Csurgói Hírmagazin
10.40: Képújság
13.00: Csurgói Hírmagazin
13.40: Vallási magazin – mise a Szentlélek Templomból
14.20: Képújság
16.00: Csurgói Hírmagazin
16.40: Képújság
19.00: Csurgói Hírmagazin
19.40: Forgószínpad – színházi magazin
20.15: Közelítés a fényhez - dokumentumfilm
21.08: Képújság