Megtartotta metszési bemutatóját a Hegyigazdák Egyesülete

Ebben az esztendőben nem hétvégén, hanem március 24-én, pénteken a késő délelőtti órákban került sor a Hegyigazdák Egyesületének a szokásos növényvedelmi előadására és metszési bemutatójára. Helyszíne sem a szőlőhegy volt, hanem a szervezet elnökének tulajdonában lévő Élmény Vendégház, amely a székhelyét adja az egyesületnek.

Megtartotta metszési bemutatóját a Hegyigazdák Egyesülete

Új növényvédő szerek jelennek meg folyamatosan, melyek használata megkönnyítheti a gazdák dolgát. Egy-egy ilyen termékcsoport kerül bemutatásra minden március végén, a Hegyigazdák Egyesületének hagyományos metszési bemutatójának a részeként. Az idei rendezvényre a megszokottól eltérően nem szombaton, hanem március 24-én, pénteken 11 órától került sor. Helyszíne is eltérő volt az eddigiektől, hiszen nem a szőlőhegy valamelyik pincéjénél zajlott, hanem a civil szervezet elnöke által üzemeltetett Élmény Vendégháznál.

 

A rendezvényre azért került sor pénteken, mert a növényvédelmi termékekkel foglalkozó szakember ezen a napon tudta vállalni, hogy eljön és előadást tart. Többek között Ács Ferenc is fontosnak tartja, hogy a rendezvénynek ez a része se maradjon el.

 

Természetesen a legfontosabb mindig a metszési bemutató.

 

A gyümölcsfák kapcsán nem szabad arról sem megfeledkezni, hogy a csurgói gazdák kiváló, minőségi pálinkát készítenek, illetve készítettnek, melyek a különböző versenyeken is megállják a helyüket, több aranyérmet szerezve.

 

 

 



Műsor

Május 28. vasárnap

  8.00: Vallási magazin – istentisztelet az Alsoki Református Templomból

  8.38: Képújság

13.00: Csurgói Hírmagazin

13.45: Testületi ülés (2023. május 25.)

14.54: Így történt – archívműsor ismétlés

15.42: Csurgói KK – Fejér B.Á.L.-Veszprém NB I-es férfi kézilabda mérkőzés

17.02: Forgószínpad – színházi magazin ismétlés

17.35: Generációnk – nyugdíjas magazin ismétlés

18.14: Csavargók – dokumentumfilm ismétlés

19.17: Vallási magazin – istentisztelet az Alsoki Református Templomból ismétlés

19.54: Csurgói Hírmagazin ismétlés

20.39: Képújság

Időkép

Legfrissebb hírek

Naptár