Megtartotta márciusi, soros ülését a város képviselő-testülete. Az „Egyebek”-kel együtt mindössze öt előterjesztés várt döntéshozatalra. Mindegyik elfogadásra került egyhangú támogatással.
A februári testületi ülésen arról határoztak a képviselők, hogy a három önkormányzati cég, a Városgazdálkodási Kft, a Sportcsarnok Kft és az Ipari Park Kft. 2026-os üzleti tervét mégsem tárgyalják, elhalasztják a márciusi ülésre. Erre azonban a mostani, március 26-án, csütörtökön délután megtartott döntéshozatalon sem került sor. Így mindössze öt előterjesztés szerepelt az előzetesen kiírtaknak megfelelően. De mindezek előtt Ilia Csaba polgármester bemutatta Csurgó új jegyzőjét, aki ezt követően röviden ismertette szakmai munkásságát.
A napirendek közül elsőként a Somogy Temetkezési Kft. elmúlt kettő esztendőről szóló beszámolója volt a téma, melynél Ilia Csaba polgármester összefoglalójában a feladatokat is ismertette. Az egyhangú elfogadását jött a Csurgó, Csokonai u. 4. sz. Alatt egy második emeleti, önkormányzati tulajdonú lakás vételárának a meghatározása és az értékesítéséhez szükséges pályázati felhívás közzététele. A bizottság az értékbecslést követően 8,5 millió Ft-ban javasolta a testületnek meghirdetni, amelyre mindenki “igen”-nel szavazott.
A harmadik téma a nem közművel összegyűjtött háztartási szennyvíz gyűjtésével, szállításával és ártalommentes elhelyezésével összefüggő közszolgáltatásról szóló 2025. évi beszámoló volt. Ez is és a két ülés közötti tisztségviselői tevékenységekről szóló tájékoztatás is egyhangú támogatást kapott. Utolsóként, az „Egyebek”-ben Ilia Csaba több témában adott tájékoztatást. Ezzel zárult a képviselő-testület márciusi, soros ülése.
Műsor
Április 10. péntek
7.00: Csurgói Hírmagazin
7.55: Képújság
9.00: Csurgói Hírmagazin
9.55: Képújság
11.00: Csurgói Hírmagazin
11.55: Képújság
13.00: Csurgói Hírmagazin
13.55: Vallási Magazin – virágvasárnapi istentisztelet az Evangélikus Templomból
14.45: Prés alatt - dokumentumfilm
15.03: Képújság
16.00: Csurgói Hírmagazin
16.55: Percek tánca - dokumentumfilm
17.47: Képújság
19.00: Csurgói Hírmagazin
19.55: Forgószínpad – színházi magazin
20.20: Prés alatt - dokumentumfilm
20.35: Percek tánca - dokumentumfilm
21.28: Képújság